Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

a papírkészítőé, ha ő a bérlő. Ha nem, akkor a mester is alkalmazott, és fizetése, ha valamivel több is, mint a legényé, a haszontól messze elmarad.

E tény egyúttal azt is bizonyítja, hogy a papírkészítő, mégha tulajdonos is, kivételesen alakulhat csak át ipari vállalkozóvá. És ne felejtsük el, hogy ez időben a papíriparban jelentős technikai változások következnek be. Alkalmazásuk ugyancsak jelentős költségkihatású. A fejlődés útja pedig erre visz. Az 1830-as évektől kezdve a kivételes helyzetben levő, tehát jelentős gazdasági erővel rendelkező papírmalom-tulajdonosok — a földesurak vagy ritkábban a papírkészítők — tőkés társakat keresnek üzemük korszerűsítéséhez. És megkezdődik a technikai rendszer megváltozása nyomán a termelési rendszer megváltozása. A papíriparban is megjelenik a kapitalizmus. De e korszak végén még csak a folyamat megindulása jelentkezik, az átalakulást majd a következő korszakban tapasztalhatjuk.

A papírkészítői (vagy bérlői) évi átlagos tiszta haszon és a papírkészítőlegény évi átlagos keresetének összevetése ugyancsak ezen átalakulási folyamat kezdetét jelzi. A papírkészítőlegény, aki a 18. században még kézműves volt — majd fele annyit keresett, mint a mestere — a 19. század elején már bérmunkás — a bérlő tiszta hasznának 4%-a a munkabére.

E folyamat már a 18. század legutolsó éveiben megkezdődött. A papírkészítők — különösen akkor, amikor a mester is alkalmazott — fizetésemelést kérnek. A kérés inkább követelés, mert azzal fenyegetőznek, hogyha nem kapják meg, otthagyják a malmot. így cselekedtek pl. a kolosmonostoriak 1792-ben,688 vagy a ravaszmezőiek 1811-ben.089 Komoly eredményt azonban nem érhettek el. Nem azért, mert szervezetlenek voltak — a társpoharas atyafiság nem tudott segíteni —, hanem azért, mert a papíriparnak a technikai helyzet megváltozása következtében új típusú szakmunkásokra volt szüksége.

A papírkészítő mesterség, amely hazánkban háromszáz esztendőn keresztül „hűséggel és becsülettel” szolgálta gazdáját, a magyar társadalmat, az 1830-as évekre már nagyon megöregedett. Eljárt felette az idő, de még nem adatott meg neki a megszabadulás. Végig kellett néznie önmaga lassú haldoklását, és nem vigasztalhatta az, hogy láthatta utódának, a papírgyártásnak kifejlődését, mert az nagyon idegen volt számára. Az öreg papírkészítő és az ifjú papírgyártó nem értette meg egymást. Nem érthette, mert a technika áthidalhatatlan ellentétet teremtett közöttük. De a papírkészítő ezt nem látta be. Helyzetébe nem tudott beletörődni. Szívósan harcolt létezéséért, és majd félévszázadnyi hasztalan küzdelem, után tett élete végére pontot.

306