Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
eljárással készült. Erősen enyvezett volt, sokszor simított, sajtolt, esetleg fényezett is. Súlya 80—100 g/m2 között változott. Alakja általában 44 X 55 cm — nagy médián — volt. Egy minőséget készítettek. Színe fehér. Felülete sima. Átlátszóssága mint az írópapíré. Ritkán vízjeles. Darabszám, koncként, ritkábban rizsmánként (480 ív) került forgalomba. — Az 1824. évi azbesztpapír készítési kísérletről sajnos semmi közelebbit nem tudunk, a papírt nem írhatjuk le. — A hazai papírmalmok e korszakban más különleges papírt nem készítettek. — Ausztriában a 18. század végétől kezdve még selyempapírt állítottak elő, kalapcsomagolás céljára. Az egyéb különleges papírok előállítása a feldolgozó — papírfestő, doboz-, kártyakészítő — ipar körébe tartozott. Evvel nem foglalkozunk, csak mint érdekességet említjük meg, hogy az 1820-as években — mint Pulszky Ferenc írja — ,,Markó Károly, a kitűnő festész . . . összeveszett az akadémiai tanárokkal, felhagyott a festéssel s elefántcsontpapírt gyártott, milyent akkor csak Angolországban tudtak készíteni”.615 Az első elefántcsontpapírt — ivory —- S. Einsle készítette 1820- ban. Művészi miniatúrákhoz használták, és az angol festők szerint jobb volt, mint az eredeti elefántcsont.616 A gyakorlat azonban nem igazolta ezt, a század végén már nemigen készítették. Befejezésül állapítsuk meg, hogy papírkészítőink nemcsak a kulturális élet papírigényét elégítették ki, hanem a 16. századtól kezdve a csomagoló- és lemezpapír, a 18. századtól kezdve pedig a főkötőpapír készítésével a civilizáció és technika kívánalmát is. A vízjel a merített papír egyik jellemző és fontos adata: a papír megkülönböztető jele. Lényegét tekintve mesterjegy. Tárgyával és elemeivel pontosan megjelöli a papírt, mert mindkettő a korral, területtel, illetve az egyes papírmalommal, papírkészítővel, merítőszitával, s így a papírral változik, tehát a papírokat megkülönböztethetővé teszi. Mint jel valamely gondolat közvetlen vagy közvetett kifejezése. Ez a vízjel tárgya, amelyet az egyszerű vagy összetett vízjel-elemek segítségévelfejez ki. Elemei a következők: jel — rendszerint síkmértani; — szám — arab vagy római, rendszerint sorszám; — betű — az egyes betűtől a monogramon át a szövegig; — figura — azélő és élettelen természet, az ember és használati eszközeinek ábrázolása reálisan vagy stilizáltan. Az elemek szerepelhetnek egyszerűen — vagyis külön-külön, önállóan — vagy összetetten, vagyis egymással csoportosítva, esetleg valamennyi együtt. — Megjegyzendő, hogy maga a vízjel kifejezés helytelen. Létrejöttének technikáját az előbbiekben megismertük, és alkalmazásának célját tekintve a papírjel megnevezés a megfelelő.617 Sajnos, a gyakorlat a helytelen kifejezést tette közkeletűvé, így ennél kell maradni. 267