Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
A tárgy kifejezése, az elemek megválasztása és összetevése a századok során a vízjelkészítés technikájának alakulásával együtt szabályozódig Fejlődéstörténete rokon az írásfejlődéssel: eljut a képtől a betűig, de megtartja mindkettőt — mint az egyiptomi írás —, és itt is kialakul a ,,sor- és betűvetés”. A vízjelet tehát írásnak is nevezhetnénk. A vízjel az európai papírkészítéssel együtt indul el útjára. A 13. század társadalmában az írás-olvasás tudománya még kevesek kiváltsága. A gondolat rögzítésének és közlésének közkeletű — mert közérthető— eszköze a kép, mégpedig a jelkép, és nem a betű. A feudális társadalom jellegzetes jelképe a címer, amelyet kezdetben nem figurális elemből, hanem jelekből alkottak meg. A figura alkalmazása egy következő mozzanat, amit az írás alkalmazása — körirat — követ, a társadalmi fejlődés, az írásbeliség elterjedésének következményeként. A vízjel is ezen az úton jár. A kezdeti egyszerű jelet — vonal, kör — felváltja a figurás címer-elem, majd az egész — reális vagy stilizált — címer jelenik meg. E folyamat a 16. században befejeződik. A17. században, amikor az írásbeliség általánosul, megkezdődik a betű, majd a szöveg használata, a 18. században pedig a számé. A 19. század elejére kifejlődött a teljes vízjel „írás”, amelyben valamennyi elem együtt van. A „sorvezetés” is hamar kialakul: állandósul a vízjel helye. A 17. század közepéig általában a bal konc (vagyis fél ív)618 közepén, a későbbiekben a másik konc közepén és ívközépen is. A 18. században már ívszéleken is alkalmazzák. A „betűvezetés” a következők szerint alakul. A 13. század kezdetleges jelképe fokozatosan művészi rajz lesz. A betű, majd a szám alkalmazása után ezeknél kialakul a nagybetű (majuszkula) — mint szókezdő (iniciálé) — és a kisbetű (minuszkula) — mint szöveg — használata. A római szám mellett megjelenik az arab szám, a 18/19. század fordulóján pedig a kurzív (levél-) betű is. Ugyanekkor az állótengelyű betűnél (könyvbetű) — sőt a jelképnél is — megkezdődik a mértani pontosságra törekvés, mintegy a nyomdabetű (a klasszicista antikva) és jel követéseként. A stílus, vagyis a vízjelszerkesztés, illetve az elemek közti válogatás eredményeként kialakult vízjel-tárgy kifejezési mód így vázolható: A 17. század közepéig a mondanivalót — úgy fogalmazhatnók — még csak tő-, legfeljebb bővített mondatban fejezik ki: általában a bal konc közepén van a vízjel, egy, a malomtól a papirosig összefoglalóan jellemző szimbólum.619 E század második felében kialakul a fő- és mellékjel. Az előbbi általában a bal konc közepén van, és a malom szimbólumá268
