Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
hez szükséges timsót. Nagysága változott, de 0,5 q-ás is lehetett.542 Az enyvfőzéshez és az enyvesvíz elkészítéséhez sárgaréz- vagy vasüstöt használtak, beépített tűzhelyen, rendszerint külön enyvfőző konyhában. Általában kettő volt. Egy nagyobb az enyvfőzéshez, és egy kisebb az enyvesvízhez. Az átlag átmérő 0,8—1,2 m között változott.543 A papírkészítés eszközei: a merítőkád, a pépmerítő, a merítőszita, a nemezkészlet, a rakosó-, fektető, szárító-, enyvező-, és simítóeszközök. A vízzel hígított készanyagot, a pépet, a merítőkádból (Bütte) nemezelték. Ez a 17. századig általában keményfából készült, vasabroncsos, kb. 1 m magas és átmérőjű nagy sajtár volt. Ez időtől kezdve téglából építették, sokszor 2 X 3,50 m alapterületen,544 vízhatlan vakolattal, kettősfenekű kiképzéssel, beépített tűzhellyel. Télen és a hideg időszakban ugyanis fűteni kellett alatta, hogy a pép meríthetési hőfoka meglegyen. Rendszerint faszénnel tüzeltek. A fa merítőkádnál külön tűzhelyen melegítették az anyag higítóvizét, vagy tűzüstöt (Blase) lógattak bele. A kád egyik oldalánál volt a kádszék (Büttsthul): a kád felé beugró, annál kissé magasabb kiképzés a merítőlegény számára. Egyrészt a kádba hajolását könnyítette meg, másrészt védte a víztől. Az anyagkeverést — vagyis a rost-lebegtetést — kezdetben keverőfával, a 17. századtól bőrtömlős, rézfuvókás, kézi vagy a főtengelyről mozgatott fújtatóval, a 18. század végétől pedig a főtengelyről hajtott propellercsavarral oldották meg. A kádon keresztbe feküdt a merítődeszka — a péppel teli szitát ezen csúsztatták át — az ún. szamárral, egy merőleges farudacskával, ennek támasztották az üres szitát (1. 59. á.). A papírmalom termelőképességét a merítőkád száma szabta meg, 1 kádnál csak 1 merítőlegény — így 1 merítőszita — és 2 rakosólegény dolgozhatott. Hazánkban általában csak 1 kád volt malmonként. Csak a 18/19. század fordulóján, illetve a 19. század elején emelkedik a száma néhány nagyobb malomban kettőre vagy többre.545 A pépmerítő sárgarézből készült nyeles edény volt. A lemezkészítésnél használták. A papírkészítés legfontosabb eszköze — jellemzője és így a papírkészítő jelvénye — a merítőszita (Form) volt. Egyúttal a papírkészítés akadálya is, mert korlátozta, illetve megszabta a termelés mennyiségét: az emberi kéz teljesítőképességéhez kötötte. Két részből állott: a szitábólésa fedőből. A szita keskeny keményfa lécből készült, téglalap alakú keret volt. Mérete a készítendő papír nagyságától függően 340 X 440 — 570 X 750 mm között, általában 8—16 alakban változhatott. Minden alakból, a merítés folyamatossága céljából, két teljesen azonos darabot, vagyis egy párt használtak. A keretre volt kifeszítve a szita: a szélességgel párhuzamosan 238
