Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
a merevítő — 0,5—1,5 mm átmérőjű rézhuzal 15—40 mm-ként —, és erre merőlegesen a borda — 0,4 — 1 mm átmérőjű rézhuzal 0,4—1 mm-ként. A kettő együtt a bordázat. Erre volt erősítve a vízjelet adó 0,5—1,5 mm átmérőjű rézhuzalból kihajlítgatott figura, rendszerint a merítővei párhuzamosan, a keret hosszközepén vagy harmadain (1. 60. á.). A bordázat és a vízjel huzalain ritkábban nemezelődtek a rostok, a papír ott vékonyabb, tehát áttetszőbb, mint a többi huzal nélküli helyeken. A bordázat, a rostréteg vastagságá-59. A merítőkád metszet-vázlata, a = tűztér, b = rostély, c = hamutér, d = meleg levegőjárat, e = kettős kádfal, f = anyagkeverő, g = merítő-deszka a „szamárral” 60. A merítőszita vázlata, a — merevítő, b = bordázat, c = vízjel, d = keret, e = fedő. tói függően, látszik az átvilágításnál vagy esetleg a rátekintésnél. Néha a papír felületén ki is tapintható, és a szitaoldalon jobban bemélyed a papírba. E „szépséghiba” kiküszöbölésére hozták létre 1757-ben az ún. velinszitát. Nálunk a 18/19. század fordulóján, de inkább az 1820-as évektől kezdték használni. Ez úgy készült, hogy a szokványos merítőszitára még egy finom szitát varrtak — ezért szövött szitának is nevezték. Ezen az nemezeit papír egyenletes, vékonyfogású, szemcsés lap lett, amelynek átnézete felhős volt — a bordázat tehát nem látszott meg —, hasonlította pergamenhez. Francia forrásból innen kapta a nevét. A vízjel huzalát természetesen erre is rávarrták, tehát ennek lenyomata megmaradt a papíron. A „fedő” vékony keményfa lécből, hornyolva készült, és a szita széleire pontosan illeszkedő üres keret volt, vagyis a szita peremét alkotta. A papír szélképzője ez, mert a minden oldalon lecsurgó anyagrostokat ez tartotta vissza a szitán. A merítőszita rostalyukait az anyagrostok gyakran eltömték, kitisztítására huzal (drót) kefét használtak.E4e 239
