Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

az elvtől — a mester számára bizonyos gyakorlati előnyt, a legény számára ellenben hátrányt jelentett volna: alacsonyabb jogállást, s így bizonyos mértékig kiszolgáltatottságot. A papírkészítés elterjedésének kezdeti idejében viszont a legény a mestertől inkább csak vagyoni helyzetben, esetleg korban különbözött, a papírkészítés titkát egyformán tudták, s a mester inkább csak első volt az egyenlők között. — Innen eredhetett a legény említett német jogállása is. — A legények — a többség -— tehát a céhes szervezet ellen foglaltak állást.

E belső tényezők mellett figyelembe kell venni még a következőket is.

A céh kialakulását (Európában a 12. század körül) a város és a földesúr önkormányzatának kettéválása tette lehetővé. A legtöbb mesterember a városban dolgozott, így városi szervezetet, majd jogot kapott, a földesúri hatalom alól felszabadult: önkormányzatot nyert, amit a céhlevél biztosított számára. A céh több ugyanazon mesterséget önállóan folytató, egy területen élő kézművesek önkormányzattal rendelkező szervezete. (És tényleg a papírkészítő céh említett korai szórvány adatai, a városhoz kapcsolódnak.)

A papírkészítés elterjedése azonban megmutatta, hogy számára e feltételek főbb pontjai nem felelnek meg. A papírmalmok nagy területen szétszórtan, már nem a város mellett, hanem falukon kívül létesülnek, mert a földrajzi-technikai adottság így kívánta. Ugyanazon a helyen kivételesen lehetett több malom, de e malmok munkáslétszáma csekély volt. A városi szervezet nem lehetett megfelelő, a vízhez kötöttség inkább falusi szervezetet kívánt. A szétszórtság, a csekély létszám pedig nemcsak lehetetlenné, hanem feleslegessé is tette a céhes életet.

Az sem közömbös, hogy egyrészt a papírkészítők már az elterjedés kezdeti időszakában is többnyire alkalmazottak vagy bérlők, másrészt, hogy a papírkészítés időszaki munka volt.

Úgy gondoljuk, e tényezők eredményeként jött létre a 16. század végére az a magatartás, amely a már kezdettől alakuló, más kézművesek, céhek szokásait válogatva átvevő, sajátos kötetlen szervezetet tette általánossá: a társpoharas atyafiságot.

A papírkészítőnek tehát nem volt céhszervezetük. A feudalizmus tipikus munkaszervezetét és érdekvédelmi szervezetét náluk nem találhatjuk meg. A társpoharas atyafiság a kialakult szokáskör megtartását kívánta megvalósítani, ezért lett alapelve az említett „semmi régit elvetni, semmi újat felvenni”. E szokásokat azonban tilos volt leírni, mert ha valaki megcselekedné, azt kitaszítják. Szájról szájra szállt a szokás, nemzedékről nemzedékre öröklődött át a hagyomány, amelyet rajtuk kívül más nemigen ismerhet meg — figyeljük meg hogyan vonul végig

121