Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
a századfordulótól erre fejlődik a sorsuk — alkalmi és időszaki szerződéseket kötve, több malomnak is szállítottak. A papírkészítő élete egy fedél alatt zajlott le inaskorától élete végéig. A papírmalom volt a munkahelye és otthona egyaránt. Egész napját betöltötte a vízikerék állandó kelepelése, a zúzómű dörömbölése. Az inasok és legények szálláshelye és a mester lakása egyaránt a papírmalomban volt. Együtt ébredtek, együtt dolgoztak, étkeztek, és rendszerint egyszerre mentek aludni is. E sajátos életforma kialakulásához a külső körülmények is hozzájárultak. A papírmalom a legtöbb esetben a településektől messze épült, még más malmoktól is távolabb. Általában jellemzi a helyzetet az, amit Georg Christian Keferstein fiához címzett intelmeiben 1766-ban leírt: „ . . . a papírmalmokra úgy tekinthetünk, mint egy-egy kis köztársaságra”.245 Különösen, ha szembeállítjuk a papírgyárral, amelyről a Saar vidéki Louis Piette mondotta 1845-ben: „A papírgyár egy kis állam, amelyikben az államfő a gyártulajdonos”.246 Az előbbi megállapítás hazánkban nem egészen érvényes, mert nálunk a legénynek más volt a helyzete, mint a németeknél. Inkább azt lehetne mondani, hogy nagycsalád volt egy-egy papírmalom. Vizsgáljuk meg e nagycsalád létszámát. A maximális igényt elvileg a termelés, az alsó határt az egy ember által egyedül egy időben elvégezhető papírkészítői munka szabta meg. Ennek legszűkebb keresztmetszete a merítés volt. Ehhez legalább 2 főre volt szükség, és egyiknek közülük szakmunkásnak kellett lennie. Ez volt az elvi alsó határ. Vagyis mindenképpen a merítőkád szabta meg a létszámnormát. Az általános létszám e korszakban — de a korral növekvően változva — kádanként 5—10 fő volt: 3—5 szakmunkás és 2—4 segítő. A 18/19. század fordulójára elérte az átlagos 11 főt.247 Hazánkban a majd kivétel nélkül 1 káddal üzemelő malmok létszámátlaga így alakult: a 16. században 1 szakmunkás (mester) és 1—2 segítő, a 17. században és a 18. század elején 2-—3 szakmunkás és 2—3 segítő, a 18. századvégén 3—4 szakmunkás és 3—4 segítő, a 19. század elején 4—8 szakmunkás és 8—12 segítő.248 A 30-as évektől kezdve jelentősen emelkedik a létszám, és a 40-es években nagyobb üzemeinkben eléri a 80—100 főt.249 A munkaidő : egy évben — külföldön és hazánkban egyaránt — átlagosan 250 napot dolgoztak. A hátralévő 115 nap megoszlott a vasár- és ünnepnapok, a velükjáró szünnapok, valamint a több okból adódó malomállás között.250 Az ünnep- és szünnapokat a 18. századból ismerjük, ami viszont a korábbi szokás eredménye volt. Angliában e században a papírkészítők111
