Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
pihent meg. Céljához érvén, míg munkalehetőségéről, felvételéről vagy továbbvándorlásának szükségességéről meggyőződött, külföldön a malomban kapott szállást és ellátást, hazánkban csak az esti munkaszünet idejére szállást. Külföldön addig maradt, amíg akart. Hazánkban tartózkodási idejét a szokás nem szabályozta, s ha a mester bérlő volt, a tulajdonostól is függhetett. Ausztriában viszont az 1756-os rendelet csak egy napot engedélyez neki, amiért 9 krajcárt fizet. Ezt azonban nem tarthatták be, mert az 1786. évi rendelet újból tilalmazza továbbmaradását.220 11. Schwartz József lékai papírkészítőlegény névaláírása. 1759. A legény munkáját részletesebben később ismerjük meg. Itt csak annyit, hogy vándorlása elején már eldöntötte: merítő-, rakosó-, fektető-, sulykoló- vagy simítólegény lesz-e, — vándorútja alatt már speciális munkaterületén dolgozott. — Megjegyzendő, hogy az utóbbi két legény azonos munkát végzett: a papír simitását, de különböző módszerrel, innen adódik a nevük. A sulykoló a sulyokkal, gépesített kalapáccsal dolgozott, a simító pedig kővel. Ez utóbbi az ősi módszer. És amikor 1541-ben megkezdték a sulyok hsználatát, megindult egy századokon keresztül tartó harc a két legény között. A sulykolás könnyebb és termelékenyebb munka volt, mint a simítás, és kevesebb ügyesség kellett hozzá. Az ellentét gyökere részint társadalmi, részint gazdasági volt. Mai kifejezéssel: a legények tiltakoztak az egyforma besorolás és bérezés ellen. Megállapíthatóan a simító tartotta magát magasabbrendűnek, illetve papírkészítőnek, mert a sulykolót kontárnak nézte. A legények nem tűrték egymást, ott keserítették egymás életét, ahol lehetett. Még külsőleg is megkülönböztették magukat: a simító zöld kötényt hordott, a sulykolónak barnát kellett viselnie. Nehezítette a helyzetet az, hogy a mesterek is különbözően vélekedtek e kérdésről. Ausztriában az 1756-os rendelet a mester és a 105
