Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

jutottak hozzá. Természetesen koronként is más volt a számarány, pl. a 19. század elején a fentiek szerint már fele-fele az arány. Az egyéb foglalkozásúak behatolása viszont ideiglenesen megakadályozta a papírkészítő és a papírkészítés tőkés fejlődését, és megdrágította a papírt.

A papírkészílő századokon keresztül művésznek vallotta magát,201 munkáját pedig — a papír fehérsége után — fehér művészetnek; mint ahogy a nyomdászat annak idején — a fekete betű miatt — fekete művészet volt.202 A papírkészítői öntudattal már a 14. században találkozunk. Eszmei indítéka — s ez jellemzi mindvégig a papírkészítő öntudatát — az a felismerés, hogy a papírkészítés más mesterségtől eltérően nem az élet köznapi dolgait, hanem főleg a tudomány nélkülözhetetlen alapeszközét — a papírt — adta az emberiségnek. Csak a 18. század közepén törődtek bele, hogy a társadalom mesterségnek nevezi munkájukat, de az ő szemükben a papírkészítés tudománya még vagy egy fél évszázaddal tovább is „ars”, „Kunst” maradt, s mint művészet: alkotás. Az emberi gondolat fenntartására és átadására szinte a semmiből, a rongyból alkotott hordozó anyagot. Szép, sima, fehér lapot, amelyen a felsorakozó betűk egymásutánja építette az emberiség kulturális palotáját. A kettő együtt épít, mert ha a papírt kihúznánk a sorok alól, rombadőlne az egész: a szóbeliség ősállapotába kerülnénk. A papírkészítő művész, méltó a magister címre. A feudális társadalomban természetesen ez a cím nem jelentett rangot. A képzőművészé sem. A társadalom szemében ennek mestere a többitől nemigen különbözött. Ez utóbbiról ma az a véleményünk, hogy művészet, az előbbit csak mesterségnek tartjuk. E társadalmi ítélkezés az idők folyamán változott meg, s lett a művészet egyik ágából a 18/19. század fordulójára mesterség, ipar.

E fejezetben a papírkészítőt ismerjük meg közelebbről. Először szemügyre vesszük az inast, majd a legényt, utána a mestert, de nem feledkezünk meg a papírmalom többi dolgozójáról sem. Ezután megvizsgáljuk a papírkészítők életét általában, különös tekintettel munkakörülményeikre, munkaidejükre, bérükre, szakmai fejlődésükre, szervezetükre, szokásaikra és kulturális helyzetükre. Végezetül felsorakoznak az ismert magyarországi papírkészítők. — Természetesen figyelembe kell vennünk az általános európai helyzetet, ezen belül különösen az ausztriait, főleg a vonatkozó latin és német nyelvű rendeletek alapján, hogy az egyezést és a különbséget bemutathassuk. Aló—17.századra,sajnos,csak szórványos hazai adataink vannak — igaz, hogy a külföldi sem sokkal bőségesebb -—, csak a 18. századtól gazdagodik az anyag. A szokások azonban hosszú életűek, s így az adatok többségét visszavetíthetjük: feltételezhetjük, hogy a 18. századból megismert hazai adatok, nem sok változással, a 16—

101