Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
3. Takács Pál: Dr. Györki József (1891–1957)
* S03 van, vagyis a tüzelés folyamán az S03 kevésbé kötődik, ill. talán lepörkölődik. A szenekben tehát az összes kén gyakorlatilag éghető kén, és így káros komponens. A barnaszenek nagy kéntartalma generátorgáz gyártásánál csaknem egészében, lepárlásnál (10. táblázat) 40—60%-ban az illó alkatrészekbe, elsősorban a gázba jut, s a gáz nemesebb felhasználása előtt el kell távolítani. Ez a tisztító művelet, amely különben külföldi szeneknél is szükséges, közismerten erősen növelheti a gázgyártás költségeit, és veszélyezteti a barnaszén-feldolgozás versenyképességét. E probléma megoldását Györki felfogása szerint egy „gazdaságos” kénkinyeréssel járó technológia jelentené, melynek jelentősége hazánkban különösen nagy, hiszen nem rendelkezünk kénkovand előfordulással, és régebben is — hasonlóan a jelenlegi helyzethez — vegyiparunk ellátására kénimportra szorulunk. 3.1.3. Küzdelem a magyar barnaszenek gázgyártási felhasználásáért A barnaszén felhasználást tehát össze kell kötni a hazai kén-igény kielégítésével, hangoztatja Györki már a bánhidai erőmű, az ún. Talbotcentrálé felépítése előtt is, amikor a közvetlen eltüzelés helyett a generátorgázgyártást meg a kátrány- és kénmentesített gáz elégetését javasolja. Ez az eszme vezérli az ún. „községi” gázellátás barnaszénből történő biztosítására vonatkozó — a Magyar Kémikusok Egyesületében vitára bocsátott — javaslatának kidolgozásánál is [38, 45, 46, 73, 74]. Régebbi elképzeléseinél azonban itt már továbbmegy; most már nem az egész gázmennyiségből akarja a ként kinyerni, hanem a kigázosítás kén-hidrogénben dúsabb első frakcióiból. E gáz egyben a szén СО ^tartalmának nagy részét is tartalmazza, s így a maradék gáz már CÜ2-mosás nélkül megfelelhet a községi gázellátás követelményeinek, ill. annak a gázminőségnek, amit az Óbudai Gázgyár a 30-as években szolgáltatott. Saját vizsgálatai, valamint Jakóby és Becker,* ill. Ereund** adatai alapján azonban rájön, hogy a C02 H2S lehasadása nem választható el szelektíven az éghető gázok lehasadásától, és ezért vagy éghető gáz veszteséggel kell számolni, vagy pedig csak egy kisebb részét tudjuk eltávolítani a káros gázkomponenseknek. A gázmaradék СО ^tartalmának csökkentésére Györki nem tartja megfelelőnek a gázkomponensek kemencén belüli megbontásának a Didier-cég különböző eljárásainál alkalmazott módszerét. Véleményének igazolására AuLNERra hivatkozik,*** aki ismeretesen a kasseli gázgyárban folytatott kísérleteinél a gázt egyenáramban — felülről lefelé — vezetve a koksszal bontotta a C02 egy részét CO-dá. A kapott gáz azonban még mindig szénsavmosásra szorult, s a koksz és gáz hosszas érintkezése miatt a kénhidrogén egy részéből a gáztisztítási szempontból még kedveztőlenebb * Jakóby L., Becker E.: Magyar szénféleségekkel végzett laboratóriumi retortagázosításolc eredményei. Tüzeléstechnika 2, 1 (1930). ** Freund M.: Hozzászólás [38] hivatkozás 39—41. old. *** W. Allner: Stadtgas und Synthesegas aus Braunkohle. Gas und Wasserfach. 78, Nr. 25. (1935). 6* 83
