Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
2. Schlattner Jenő: Dr. Romwalter Alfréd (1890–1954)
dott dorogi aprószén-lepárláshoz azzal a megállapítással csatlakoztak, hogy a melléktermékek kinyerése után kapott apró félkoksz, melyet Schlattner eredetileg az erőmű rostélyain javasolt eltüzelni, kötőanyaggal brikettezve és ismételten lepárolva olyan alakba hozható, mely elsőrendű, füst- és korommentesen égethető háztartási tüzelőanyagot szolgáltat. Az így kapott, üzemi méretben gyártott brikettkoksz adatai: 3% nedvesség, 14% hamu, fűtőértéke 6600 kcal, igen jó dobszilárdság mellett.* És ez valóban a legnagyobb elismerést váltotta ki a telepet meglátogató külföldi szakértőkből (a lengyel Pless-féle bányák akkori vezetői, valamint egyes román, jugoszláv, olasz, osztrák bányák szakemberei részéről). A barnakőszén-lepárlásnál kapott aprókoksz darabosítását kb. 10% sülő feketekőszén hozzákeverése után lágy szurokkal, ill. nehéz kátránnyal végezték, és az így kapott briketteket ismételten lepárolták. Erre vonatkozóan Romwalter professzor a következőket írja: ,,Igen hasznosnak bizonyult a kötésre szánt nehéz kátrány sűrítése sülőkőszén liszttel és némi poralakú kalciumhidroxiddal. A szenek kémiájának mai állása mellett ez az eredmény előrelátható volt és érthető. Tudjuk, hogy a darabos kokszot a szenek ama „maradékszén” összetevője köti meg, amely csak megolvadás után krakkolódik. Annyi ilyen olvadó maradékszénre van szükség, hogy elég legyen a szénőrlemény meg nem olvadó rögeinek megnedvesítésére. Az olvadékkal bevont szilárd rögök között ez a nedvesítő bevonat folyadék kapcsolatot létesít és amikor a folyékony fázis végül krakk közben megszilárdul a kapcsolat megmarad, a szilárd rögök összesülnek. A hozzáadagolt sülő feketekőszén lisztje a vele sűrített kátrányban mintegy megduzzad, a kalcium-hidroxid a kátrányfenolokkal fenolátokká egyesül, amelyek nehezebben illának és krakkolódnak a fenoloknál, tehát elősegítik, hogy az elegy a krakk előtt megolvadjon. A krakkgázok az olvadékból eltávoznak és nem képződik habszerkezetű felfúvódott kátránykoksz. Ilyen körülmények között tehát a kátrány a sülőkőszén olvadékony összetevőjéhez hasonlóan viselkedik és jó kokszot szolgáltat” [56]. A dorogi aprószénből nyert félkoksz brikettezéséhez megfelelő mennyiségű szurokra van szükség, hogy kellő szilárdságú brikettet kapjunk a második lepárláshoz, melyet Széki professzor által szabadalmazott kemencében végeztünk el. Itt a szükséges szurok mennyiséget részben a második lepárlásnál visszanyert kátrány révén biztosítottuk, azonban a teljes mennyiség csak úgy biztosítható zavartalanul, ha a kátrány még nem elég magasforrpontú részeit dehidrogénezés útján tesszük a brikettezésre alkalmassá. Ez a folyamat lassú oxidációval, a felhevített lágy szurokba fúvatott levegővel történhet. Romwalter szerint ugyanezt érhetjük el kén hozzáadásával, amikor a dehidrogénezést a kén végzi el, amely a hidrogént kén-hidrogén alakjában viszi magával. Gyakorlati szempontból helyesebb az oxigén alkalmazása. A dorogi kísérletek irányát a kátrány és könnyű kátrányfrakciók kihozatalának növelésére Romwalter professzor jelölte ki: „A pécsi városi * Schlattner Jenő: A dorogi lepárló telep és sajtolt kokszgyártás. MMEE Közlönye 70, 244 (1936). 68
