Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
2. Schlattner Jenő: Dr. Romwalter Alfréd (1890–1954)
gázgyár akkori Goffin üzemének egy különös tapasztalása — mint írja egyik munkájában — ígért eredményt a túlnyomás nélkül kivihető hidrogénezéshez vezető úton. Ott ugyanis a goffinezés révén kihozott gáz fűtőértékszáma a keletkezett vízgázénak levonása után is jelentékenyen meghaladta az egyszerű kokszolással elérhető gőzfűtőérték-számot, mintha a vízgőz befúvására beálló Fontana reakció naszcens hidrogénje a szénhidrogén kihozatalt és ennek révén a gázfűtőérték-számot növelte volna [14]. Elképzelhető volt tehát, hogy 550° C-ot meg nem haladó krakkhőmérsékleten lehasadó alkilgyökök naszcens hidrogénnel telíthetők, sőt, hogy az utóbbinak segítségével hosszabb láncok lehasítása is sikerült. Ezen a hőmérsékleten azonban a C + H20 —>■ СО + H2 egyenlet szerinti Fontana reakció nem termel hidrogént, helyette inkább СО -f- H20 H2 + C02 -f- 10,250 cal felső nyila szerint lefolyó exotermás „vízgázreakció” felel meg, mert egyensúlyának helyzete csökkenő hőmérséklettel egyre kedvezőbb. A vízgázreakció alkalmazása érdekében a szénmonoxidot és vízgőzt tartalmazó öblítőgáz befúvásával kapcsolatos lepárlás látszott célszerűnek, mégpedig folytonos üzemben olyképp, hogy a lepárlandó szén és az öblítőgáz ugyanabban az irányban, vagyis az „egyenáram elv” szerint haladjon a kívülről fűtött lepárló téren keresztül, így az 550° C hőmérséklettel járó krakk mellett mindig a vízgázreakció is termel hidrogént, mert a lepárlás alatt álló kőszén és félkoksz gyenge katalízise mellett az 550° C-nak megfelelő egyensúlyt még ezen a hőmérsékleten sem éri el teljesen” [56]. Az együttes munka eredményeként egymás után valósulnak meg az elgondolások, így а СО és vízgőz befúvása a lepárló kemencébe, ami a várt enyhe hidrogénezés mellett a vízgőz-befúvásnak azt az előnyét is biztosította, hogy a kemence gázterében a lehajtott gázok és gőzök parciális nyomása csökkent, és így a vákuumlepárlás felé tolódott el a folyamat (9. ábra). A kátránygőzök kezelésének ezen az úton való kipróbálása 1930 májusjúniusában végzett ellenőrző mérésekkel történt meg. A 380—460° C-ra hevített kátránygőzök közé befúvattunk ugyancsak előhevítve: 1. 30% CO-ot tartalmazó faszéngenerátorgázt, 2. ezt a generátorgázt és vízgőzt, végül 3. 97% N2-t, 2% C02-ot és kb. 1% 02-t tartalmazó gázt. Az eredmény: a kátránybenzin szaporodás az eredetihez képest az 1. esetben 13,6%, a 2.-ban 18,1%, végül a 3.-ban 2,8% volt. A kísérleti berendezés a 10. ábrán látható. 1930. év nyarán Romwalter professzort a dorogi kőszén lepárlás gáz- és kátránybenzin rafinálásának kérdése kötötte le. Többféle rafináló anyagot próbált ki, és a hagyományos kénsavas-lúgos eljárás okozta nagy veszteségek csökkentését kísérli meg. A különböző anyagok kipróbálásánál a kéntelenítés fokának ellenőrzésére, ill. a rafinálás mértékének megállapítására az alábbi négy pontot javasolja: 1. a kéntartalom változása, 2. a szagváltozás, 3. forrpontváltozás, 4. fényállékonyság. 1930 nyarán lefolytatott tanulmányút a középnémet barnaszén-vidékre a tapasztalatok kicserélése után azt eredményezte, hogy egy Halle környéki bányaüzem, amelyik nagyobb méretű svélüzemet létesített, az itt nyert gáz benzinjéből mintát küldött. Romwalter és Széki által végzett benzinrafinálási eljárások kipróbálása céljából. 69
