Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
2. Schlattner Jenő: Dr. Romwalter Alfréd (1890–1954)
láson mennek át. Főleg a zsírsavak és gyantasavak szenvednek súlycsökkenést, amennyiben karboxiljukból C02 és H20 hasad le. A bitumenek elemi összetétele általában alig változik, de a polimerizációs reakciók folytán az átalakuló termék oldhatósága csökken, olvadáspontja emelkedik. A lignin átalakulási terméke egyre dúsul, és levegő kizárásával karboniumtartalma nő, hidrogéntartalma pedig csökken, és huminsavakon át lúgban oldhatatlan huminszenek adják a végterméket. Ezek többnyire oldhatatlanok és hevítéskor nem olvadnak. A „huminit” szenekkel szemben a lipoid anyagból származó kőszenek a „szapropelitek”. Azonban leggyakrabban a kettő keverékei (kevert szenek) fordulnak elő. A kőszenek kolloid anyaga vizet tartalmaz, amely részben gél víz, részben a felületen adszorbeált víz. Ezenkívül a kapilláris résekben is tartalmaz vizet. A kőszenet benzol—alkohol eleggyel extrahálva eltávolítjuk az „A”, majd nyomás alatt 250° C-on a ,,B”, végül az előzetes sósavas kezelés után szerves oldószerekkel még kivonható ,,C” bitument. A bitumenmentes kőszénből szóda oldattal a huminsavakat, majd forró alkálilúgban a huminiteket kioldva, a „maradékszenet” kapjuk, mely lehet lipoid- vagy ligninszármazék. Mennél több az 500° C-ig folytatott lepárlásnál nyert kátránynak a fenoltartalma, annál több a maradékszénben a ligninszármazék. Kőszenek kis- és nagy hőmérsékletű lepárlásánál Stadnikoff szerint természetesen adódó összesülést olyan kőszenek adnak, melyekben a hőbomlásukat megelőző olvadó lipoidjellegű maradékszén van. Az össze nem sülő szenekből darabos kokszot úgy készíthetünk, hogy a kátránylepárlás szurokszerű maradványát adjuk az egyébként össze nem sülő kőszenekhez vagy azok félkokszához. Romwalter professzor foglalkozott a sülőképes kőszenek százalékos О : H arányával, amit egy régebbi szabály felfrissítésével Szász Oszkár* 2-nél kisebbnek jelölt meg. Bár egyes szerzők — így a kor egyik neves hazai kutatója, de. Györki József** — a százalékos elemi összetételből levont következtetéseket megbízhatatlanoknak minősítik, és az idevágó régebbi szabályokat (darabos koksz abban az esetben várható, ha H% — 0,125 0% ;> 4, valamint 0% : H% < 2) elvetik, Romwalter a szénelemzések Dolch-féle kritikája és a szénülés korszerű elmélete alapján megállapítja, hogy helyes korrekcióval a régi szabály gyakorlatilag hasznosítható. Romwalter szerint, mint azt más vonatkozásokban is már megállapította, a számításokban az oxigénhez hasonló hatású ként is tekintetbe kell venni. Egyébként a kőszenek tárolásával foglalkozva megállapítja, hogy az О : H viszony alapján a kőszenek porlódása a tárolásnál és a sülőképesség között párhuzam vonható. A koksz kérdéséhez hozzászólva megállapítja [78], hogy mennél nagyobb a szénvegyületek molekulasúlya, annál kevéssé krakkolódnak, olvadnak és oldódnak azok. * Szász Oszkár: Hazai szenek kokszosítása. Bány. és Koh. Lapok III. évf. (LXXXI) 3. sz. (1948). ** Györki J.: idevágó tevékenységével jelen monográfia 3.2.2. pontja foglalkozik. Ez a pont megadja a tárgykör fontosabb hivatkozásait is. 66
