Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
csolatos közleményeivel és Finkey JózsEFnek, az Előkészítő tanszék profeszszorának brikettezéssel foglalkozó közleményeivel kívánunk foglalkozni. Utalni kívánunk továbbá Szádeczky-Kardoss Elemér geokémikus professzornak ez időszakban folytatott szénkémiai munkásságára. Cotel professzor A szén kétszakaszos elgázosítása vasipari ^szempontból című cikkében [6] a 20-as évek elején tapasztalható „kátrány-lázban” foglalt állást, megállapítva: nem indokolt, hogy a szenet a jobb hatásfokú kátránykinyerés kedvéért külön lepárolják és a félkokszot gázosítsák el, mert ez — a technikai nehézségektől és a rosszabb energetikai hatásfoktól eltekintve — a vaskohászat követelményeit már nem kielégítő generátorgázt szolgáltat. Egy másik, Die ungarische Eisenindustrie und die einheimische Braunkohle című tanulmányában [7] vizsgálja a kohókokszimport csökkentése céljából a hazai barnaszén-kohókoksz gyártási hasznosításának lehetőségét. Leszögezi, hogy a barnaszén-koksz az akkor használt, elsősorban sziléziai koksznál kisebb szilárdságú és nagyobb kéntartalmú. Noha a kéntartalom a salak meszezésével ellensúlyozható, rámutat arra, hogy vannak kisebb kéntartalmú hazai szenek is. A koksszal szemben támasztandó jogos szilárdsági igények is csökkenthetők lennének, ha a nagyolvasztó magasságát kisebbre vennék. Ez véleménye szerint nem járna teljesítménycsökkenéssel, mert a teljesítmény az olvasztó keresztmetszetével arányos, és a nagyolvasztó magassága már túlnő azon a mértéken, ami az előredukció szempontjából még kívánatos. Cotel professzor vázolt javaslatával a külföldön azóta üzemileg is alkalmazott alacsony aknás kohó előfutárjának tekinthető. Elgondolásának egyes részleteit kísérletileg de. Svehla Gyula, a Rimamurány—Salgótarjáni RT ózdi kohóigazgatóságának főmérnöke vizsgálta. Ő Magyar szenekkel végzett kokszolási, magyar koksszal végzett kohósítási kísérletek című tanulmányában egyrészt pécsi — Szabolcs-aknai — és nógrádi szenek keverékével végzett laboratóriumi kokszosítási kísérleteiről, részben pécsi koksz - szál végzett kohósítási kísérleteiről számol be [189]. Megállapította többi közt, hogy az Ozd-vidéki és Salgótarján-vidéki barnaszenek nem összesülők, nem kokszolhatok, míg a liaszkorú pécsi szón összesülő s jól kokszolható. A szénkeverékekkel végzett kokszosítási kísérletek alapján úgy véli, hogy a kénszegényebb nógrádi és borsodi szenek (Mizserfa-i, Mátranovák-i, Earkaslyuk-i) legfeljebb 25%-ban keverhetők a koksztechnológiai sajátságok leromlása nélkül a pécsi szénhez, azonban ezek a keverékek a koksz kéntartalmát még ilyen mértékben sem csökkentik. Ennek okát Svehla a vizsgált barnaszenek hamujának alkalikus voltában látja, mely alkalmas a pécsi szén kokszosításnál különben illó kénvegyületek részbeni megkötésére. A nagyüzemi kohósítási kísérletekhez a pécsi szénből szokványos módon előállított kokszon kívül, olyan kokszot is felhasznált, melyhez előzetesen mintegy 15% mészkőport kevertek. E technikai fogással valóban sikerült a vas kéntartalmának megnövekedését 50% mennyiségű pécsi mészkoksz adagolása mellett is megakadályozni,illetve a ként a salakba szorítani, ami 4* 51
