Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
1.2.2. A Budapesti Műszaki Egyetem Kémiai Technológiai Tanszékén folyt szénkémiai és technológiai kutatások A Tanszék első professzorától, dr. Wartha Vince tői kezdve mindig részt vett a hazai szenek jobb felhasználását célzó kémiai technológiai kutatásokban és jelentős eredményeket ért el. Wartha Vince tanszékvezető műegyetemi tanár a kémiai technológia hazai megteremtője, a neves szilikátkémikus foglalkozott szénkémiai kutatásokkal és vizsgálatokkal is. Pályája elején 1866-ban jelenik meg Zürichben e területről első közleménye Az északsarki földöv néhány kőzetének, fosszilis fájának és szenének kémiai vizsgálata címmel.* Tudományos működésének egyik fontos területe volt azoknak a kísérleteknek a vezetése, amelyek azt célozták, hogy az ország milyen kőszénfajtái alkalmasak Budapest világítógázzal való ellátására. A hazai kőszénfajok vizsgálatát 1877-ben az Óbudai Hajógyár gázgyárának ,, légszesztelepén” végezték. A vizsgálatokból kiderült, hogy a hazai kőszenek között vannak olyanok, melyek akár magukban, akár keverve jó világítógázt fejlesztenek, másokból pedig jó koksz gyártható [228]. Az 1878. április 3-án kelt jelentés következtetései között ezeket olvashatjuk: „Általában mondhatjuk, hogy az általunk megvizsgált szenek 4 csoportba helyezhetők. Az első csoportban magában áll a petrozsényi szén, ez adja a legkitűnőbb gázt, de a koksz-minőség olyan középszerű, hogy ezen szénfaj csak akkor volna gázgyártásra ajánlható (tekintetbe véve a koksznak csekély hamutartalmát, amely kísérleteim szerint 7,8% válogatott darabokban), hogyha e szénfajt mindig csak darabokban alkalmazni lehet, apróbb darabok nem bírnak azon képességgel, hogy összefüggő, összetapadt koksz-tömeggé folylyanak össze. A második csoportban foglaltatik a Steierlak-aninai, úgy a darabos, mint az aprószén; ez, főleg a Steierlak-aninai darabosszén, kitűnőbb minőségű gázt és kitűnőbb minőségű kokszot ad, mint az ostraui szén; ugyanezen bánya apróbb szene azonban, bár több kokszot ad és jobbat, mint az ostraui szén, mégis fényerő tekintetében gyengébb, mint amaz. A harmadik csoport magában foglalja a vasasi, szászi, pécsi és szabolcsi szenet. Mind a négy szénfaj kitűnő minőségű kokszot ad, nagy menynyiségben gázt is, azonban főleg a pécsi szén rendkívüli kéntartalma nehezíti a koksz technikai alkalmazását” [228]. Külön (negyedik) csoportba sorolta a kokszot nem adó báródi (bihar megyei) szenet. Wartha professzor, akinek felbecsülhetetlen érdemei vannak a tudományos ismeretterjesztés terén is, e tevékenysége során a szénről is írt. 1875- ben jelent meg munkája A vas és szén Magyarországon címmel [229], míg 1894-ben A kőszén keletkezéséről, 1900-ban A generátor gázfűtésről értekezett a Természettudományi Közlönyben [230, 231]. Foglalkozott Pfeifer IoNÁccal együtt a légszeszvilágítási kérdések megoldásával is [232]. WARTHÁt követte a tanszékvezető professzorok sorában dr. Pfeifer Ignác, aki jelentős tevékenységet fejtett ki a tüzelőanyagok és széntechnológia szakterületén is. Még MAY vegyész korában könyvet írt * Móka L.: Wartha Vince, a hazai kémiai technológia megalapítója, Bp. 1967. 42. old. 3* 35
