Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
Amíg a kátrányhozamok a kis hőmérsékletű lepárlás üzemi bevezetése szempontjából voltak érdekesek, a gázgyártási felhasználás előtérbe kerülésével a 20-as évek végén az ún. gázértékszám meghatározása vált szükségessé. A külföldön erre használt Geipert-módszerre a Budapesti Gázgyár laboratóriuma rendezkedett be, de a magyar szenekre vonatkozó első adatokat külföldi kézikönyvben, Strache— Lant Kohlenchemie c. munkájában találjuk meg. Hazai eredményeket először Schön Győző publikált [172]. Itt kell megemlítenünk, Jakobi István és Becker Ernő Magyar szénfajtákkal végzett laboratóriumi retorta gázosítások eredményei című közleményét, melyben a két szerző barnaszenek nagy hőfokú lepárlására több kilós anyagmennyiségekkel végzett kísérletekről számol be. E kutatási beszámolóban találunk először adatot frakciónként leszedett gázösszetételekre vonatkozóan [71]. Az analízisbe bevonandó szénvizsgálatok körét a továbbiakban már a szén kokszképző sajátságaira is ki kellett terjeszteni, melyre vonatkozó első megfigyeléseket — a Muck-próba alapján nyert koksz küllemére támaszkodva — a Tüzelőszerkísérleti Állomás kutatói, de. Móry Béla és Péter István közöltek [131]. Itt kell megemlíteni, hogy a szénkísérleti állomás analitikai laboratóriumának vezetője, Förster Rezső a szokványos szénvizsgálatok - nedvesség-, kén-, illómeghatározás — végrehajtásával kapcsolatos metodikai kutatásokat is végzett, és e vonatkozásban számos, ma is helytálló megállapítást tett. így például rámutatott Förster Rezső a lignitek és a barnaszén-félkoksz időtartalmának vizsgálatánál — kihívás akadályozásának céljából — a pasztillázás szükségességére; ez a megállapítás, sajnos feledésbe ment, és az 1950-es években újólag fel kellett találni* [22]. A 20-as években azután a szénvizsgálatok szakszerű elvégzésére alkalmas laboratóriumok száma erősen megnövekedett. így most már a Földtani Intézet és a Magyar Államvasutak laboratóriumán kívül, valamint a már említett Tüzelőszerkísérleti Állomáson kívül a Budapesti Műegyetem Kémiai Technológiai Tanszéke, a Magyar Általános Kőszénbánya RT, a Salgótarjáni Kőszénbánya RT, a Duna Gó'zhajózási Társaság, a Weiss Mannfréd Művek, valamint a Gázművek laboratóriumai végeztek — saját maguk által, ill. a vállalati geológusok munkáiban közölt — elemzéseket. Anélkül, hogy munkásságuk részletes méltatására kitérnénk, megemlíteni kívánjuk a MÁV laboratóriumban tevékenykedő Kapus László [77, 78], a Műegyetem Kémiai Technológia Tanszékén dolgozó de. Makray Imre [105] és r»R. Nyúl Gyula [225], a bányalaboratóriumokban dolgozó Kamarás György [76], dr. Gedeon Tihamér [43], valamint a Gázművek Laboratóriumában dolgozó Sümegi László [182, 185—187] nevét. Készültek továbbá — különösen hazai szeneink kéntartalmára és bitumenösszetételére vonatkozóan — figyelemre méltó analízisek dr. Györki József tanácsadó mérnök magánlaboratóriumában is, amiről a nevezett munkásságával foglalkozó fejezetben fogunk beszámolni. * László Pál: Gyors illő meghatározási módszer bevezetése szeneink laboratóriumi vizsgálatánál. Magyar Energia Gazdaság 6, 353 (1953); 7, 11 (1964). 34
