Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
X. kerületi Újhegyi úton épült műgyantagyárában kerültek Petri István vezetésével feldolgozásra. Ezekben a munkákban még eredményesen vett részt Erdély Sándor, Előd János majd Szilágyi Antal. Meg kell még említeni, hogy 1930-ban az eddig kiépített 1 vagon feldolgozására alkalmas telep ellenőrző kísérleteit Retezár Árpád és Érdély Sándor vezette. Méréseik alapján készült el az 1933. év őszén megindult nagyüzem. A kisüzemben még gázbenzinkinyerő is volt, melynek termékeiből a Retezár Árpád által hagyományos módon végzett benzinraffinálás kifogástalan benzint szolgáltatott; a savfelhasználás és a raffinálási veszteségek azonban oly mértékűek voltak, hogy megállapítása szerint ez az út nem járható. Eredményesnek voltak tekinthetők viszont a Varga-eljárással folytatott laboratóriumi, ill. félüzemi gázbenzin-raffinálási kísérletek, melyek igazolták, hogy ez úton jó kihozatallal nyerhető nagy oktánszámú benzin. A dorogi lepárló telepen kívül külföldi szabadalmak alapján Magyarországon még két lepárló kemence típus épült meg: 1930-ban Berentén sajómenti barnaszénre egy napi kb. 1 vagon teljesítményű Lurgi-rendszerű öblítőgáz fűtésű kemence és 1931-ben egy napi 7 vagon teljesítményű Geissen-kemence. A berentei Lurgi-üzem termék-elhelyezési nehézségek miatt hamarosan beszüntette üzemét, a felsőgallai Geissen-kemence azonban az adott üzemi vertikumban — porát a Tatabányai Brikettgyár szurokkal kötött félkoksz - brikettre dolgozta fel — életképesnek bizonyult. 1.1.3. Lignit ahidrálás és ahidrált lignitből történő szintézisgáz-gyártás Lényeges problémát jelent hazai szeneink értékesítésénél és feldolgozásánál, hogy e szénféleségek egy része háztartási és szénnemesítési célokra túl nagy nedvességtartalmú, és a szokásos szénszárításnál az értékesebb darabos hányad igen erősen aprózódik. Érthető tehát, hogy élénk érdeklődést keltett Fleissner professzor köflachi lignitre kidolgozott nagynyomású gőzt használó szárító eljárása, az ún. ahidrálás,* mely után a lignitek darabtartóak maradnak. Sőt a szárítás hőigénye is kisebb, mint a füstgázos szárításnál, mert a nyomás alatti berendezésben a víz egy részét nem kell a szárítás folyamán elpárologtatni, hanem az a 160—180° C-ra felhevült széndarabból még víz formájában távozik; azt az összezsugorodott szén mintegy kiizzadja. A Fleissner-eljárásra az első közlések 1926—1927 évekből származnak, és már 1927-ben kísérleteket végez e technológiával gyöngyösi, mucsonyi és sajóvölgyi szenekkel a Tüzelőszerkísérleti Állomás kutatója, Móry Béla [130]. Az eljárás más hazai kutatók — valamint az érdekelt bányavállalatok — figyelmét is magára vonta, és jelentékeny kísérleti munka indult meg egyrészt a hazai gőzszárítás bevezetésének előkészítésére, másrészt az ahidrált szén értékesítésére és továbbfeldolgozására. * H. Fleissneb: Die Trocknung stückiger Braunkohle. Berg- und Hüttenmännisches Jahrbuch 74, 104 (1926). 24
