Pál Balázs: Kós Károly - Architektúra (Budapest, 1971)
Az építész-alkotó
Az építész-alkotó Kós Károlyt széleskörű szemlélődése, analizáló munkája közepette a nép építőtevékenysége ragadta meg a legjobban. A hagyományos, apáról fiúra szálló logikus építőszabályok és díszítőmódok tájankénti változatosságának vizsgálata mellett a célszerű, takarékos és kifejező erejében sohasem szegényes népi architektúra elemzése alkotó tevékenységének egyik leggazdagabb forrása. A szerkezet, a funkció és a forma egysége nála — a stíluskeresés folyamán — a század elején a festőiség, az artisztikum irányába tolódik. Amikor az építészet fejlesztésének tudatos tevékenysége nyomán megtörténik az elszakadás (szeceszszió) a múlt század eklektikájától, a fejlődési folyamat kontrollját Kós számára éppen a népi építészettel való szoros kapcsolat jelenti. A szerkezet és a funkció logikájában látja és ellenőrzi a forma alakulását is. A szerkezetet mindig tisztán, mint a forma eísőrendű meghatározóját tekinti; a funkció követelményeit az arányok helyes megválasztásával emeli a „művészi” szférájába. Álszerkezetet, elrabicolást alkotásain nem találunk. — Mindehhez az építészeti hagyomány-anyag tanulmányozása nélkül nem lett volna elegendő a kor divatrepertoárja. Épületeinek környezetbe-illesztését, akár változatos domborzati viszonyok (Zebegény: katolikus templom; Sepsiszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum; Felek: görög katolikus templom; stb.), akár városias környezet (Budapest: Városmajor utcai iskola-komplexum; Kolozsvár: Monostori úti templom; stb.), akár az alkotói fantázia szülte lehetőségek (Budapest: Állatkert, kispesti munkás- és tisztviselőtelep; stb.) szabják meg, minden esetben nagyigényű műgond jellemzi. Szűk utcákban nem törekszik monumentalitásra, hiszen rövidülésben a tektonikai elemek hatása az optikai egymásratakarás miatt értelmét vesztené. Viszont festőién kibontja a terepadta lehetőségeket pl. sztánai házánál vagy a Székely Nemzeti Múzeum épületénél; fokozva akár a természettel, akár a közbeiktatott „blendeszűkítéssel” (cinterem kapuzat) a térkapcsolás — falusi kerített templomoknál tapasztalt — hatását. Az arányok megválasztása mindig emberi léptékű, és — a festőiségre való törekvés ellenére — a népi építészetből ismert viszonylatokat sugározza. Műemléki és népi előképeinek (fiatornyos vagy magasra felhúzott tetősisakok) hatására tömegformálásában az épületsziluett artisztikusan jelenik meg. Belső téralakítása — legyen az középület vagy lakóház — minden esetben puritán. Színezésben általában az építőanyagok (fa, kő, cserép, mész) természetes 25 színét érvényesíti. Egyetlen kivétel a zebegényi templom, melynek belső terét Kőrösfői- Krisch Aladár és tanítványainak freskói díszítik.
