Pál Balázs: Kós Károly - Architektúra (Budapest, 1971)
Kutatói munkássága
Kutatói munkássága Az új stílus keresésének vágya áthatotta az építészeti alkotást megelőző morfológiai kutatást, az élménygyűjtő, tudományos analitikai munkát, és magát a művészeti alkotó tevékenységet is. Mindebben Kós Károly az a kezdeményező, aki a legtöbbet produkálta. A népi kultúrából nemcsak a tárgyi néprajz építészeti vonatkozásai érdekelték, hanem a különböző foglalkozási ágak, művességek, a népviselet, a varrottasok is, továbbá a szellemi néprajz egész világa. A népi alkotó készség útját szinte teljes egészében végigjárta, és azt a maga valóságában illesztette élmény-forrásai középpontjába. Megismerés-törekvéseiben más szakterületekre is elkalandozott. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy van olyan kiadatlan, saját gyűjtésén alapuló tanulmánya is, mely az Erdélyben honos, a történelem során e területen tenyésztett lófajtákkal foglalkozik. A tenyésztési kérdéseket is ismertető, értékelő, pergamenre rótt, műgonddal kötött, igényes kézirat bizonyítja, hogy Kós Károly érdeklődési köre túlnő az egyetlen ember alkotó egyéniségét betöltő gondolkodás szokásos határán. Történelmi kutatásra mind a Kalotaszeg, az Erdély, mind a Budai Nagy Antal, Az Országépítő megalkotásához szüksége volt. A történelem adatait nagy alapossággal gyűjtötte össze, hogy irodalmi alkotásainak hitelességét biztosítsa. Erdély gazdag műemlékanyagát ismertető és az olaszországi, meg a törökországi tanulmányútja alkalmával nyert tapasztalatait megfogalmazó építészettörténeti munkássága ad áttekintést széleskörű tájékozottságáról — és tesz tanúbizonyságot építészi meggyőződéséről. A hagyomány és a jelen értékeinek, meg a kor jogos emberi igényeinek szintézisét keresve alakította ki, mint láttuk, új építészeti szemléletét. Helyszíni kutatásai, közzétett felmérései, építészetelméleti tanulmányai, kultúratörténeti vázlatai rajzban és szövegben: mind arról szólnak, hogy Ruskin, Morris, Ashbee múlt századi szellemi magvetése nálunk is alkalmas időben talált termőtalajra — és kultúránkban értékes eredményeket hozott. Tudományos munkásságát ő maga csak annyira becsülte, amennyire azt alkotói céljai elérésének szolgálatába tudta állítani. Soha nem az elméleti tudós szemével és érdeklődésével forgatta a levéltárak okleveleit, könyvtárak fóliánsait és jegyzetelte azokat, vagy járta 24 az országot vázlatkönyvével, rajzolva építészeti emlékeinket, hanem alkotásaihoz keresett kiindulópontot, folytonosságot, vagy ahogyan ő mondja: „históriai fundámentumot”.
