Pál Balázs: Kós Károly - Architektúra (Budapest, 1971)
Építészeti szemlélete
szió szellemi áramlata miből indult, korunk építészeti kultúráját hogyan készítette elő; és felveti korunk tennivalóit is. Pier Luigi Nervi egyik cikke (lásd e sorozat Nervi-kötetében) azt fejtegeti, hogy az építészet stílusalakulásánál elsősorban az igazságot kell alapnak tekinteni. A XX. század stílusának az igazság stílusának kell lennie, hiszen az építészeti alkotásnak, a szerkezetfunkció—forma vonatkozásában, kompromisszummentesen kell megszületnie. S az „értéktöbblet”, amit Kós Károly joggal hiányol, éppen az, ami nélkül társadalmunkat méltó módon, igazán nem fejezhetjük ki. Kós szemléletének harmadik formálója a nép művészete. — Az egyetemen szakavatott előadóktól ismeri meg ma is a hallgatóság népi építészetünk gazdag anyagát. Építész-fiataljainkra nemcsak a tárgyi ismeret, hanem az otthonosság is jellemző, ahogyan eligazodnak a népi kultúra különböző területein, magukénak vallva annak teljes egészét. Azt azonban, hogy ennek erjesztő-érlelő és fémjelző hatását alkotásaikban hogyan kell érvényesíteni: még az erre hivatottak sem tudnák pontosan meghatározni. Csak a tudatosság és a fegyelmezettség, a talentum jelenléte teheti képessé az alkotót arra, hogy a helyes utat végigjárva az érvényesülés lehetőségeit megtalálja. Nem kívánom említeni a technika vívmányai adta hatalmas lehetőségeket, amelyek azonban veszedelmekkel is járnak, így a folyóiratok, ból való motívumgyűjtést és -felhasználást, az epigonizmus veszedelmével. — Csakis az alapvető kérdésekben való önálló eligazodás adhatja meg azt a tájékozottságot és fegyelmezettséget, amely nélkül nem jöhet létre ,,értéktöbblet”-tel rendelkező építészeti kultúra. Minden embernek van szülőföldje, otthona, anyanyelve — s annak a népnek, melyhez tartozik, kultúrája. A mi népünk építészete is magán hordja azokat a jegyeket, melyek stíluskorok szerint is és lokális sajátosságok szerint is kijelölik helyét Közép-Európa kultúrájában. Bár helyszűke miatt a megejtően szép ábraanyag nélkül idézem Kós Károlynak A székely nép építészete címen gyűjtött megfigyelései egy részét, hiszem, hogy ennyi is meggyőzi az olvasót arról: miért került Kós oly közel a népi kultúrához. „A különböző magyar tájak rohamosan pusztuló népi építészeti formahagyatékának a technikailag ma legtökéletesebb eszközzel, a fotografálással való összegyűjtése és megőrzése a legsürgősebb kultúrfeladatok közé tartozik, s az így leggondosabban összeszedett anyag is csupán nyersanyag lesz, melyet gyakorlati architektus közvetlenül nem tudhat felhasználni. A magam tapasztalásából is megállapíthatom, hogy ez a (rendesen) fényképanyag, akármilyen értékes, sőt nélkülözhetetlen a tudomány számára, éppen a gyakorlati építész számára önmagában jórészt használhatatlan, sőt sokszor megtévesztő és rossz útra vezető. Barangolásaim alkalmával a meglátott és jól megnézett építészeti tárgy általam felvett fényképe később, amikor otthon elővettem, nem azt adta vissza, amit én megláttam ott a maga valóságában, de egészen más valamit, mely lehetett igen érdekes, de számomra idegen volt, sőt értéktelen. Viszont, ha a látott objektumról a legprimitívebb vázlatot készítettem magamnak, az a meglátás így mindig, évtizedek múlva is, az enyém maradt, az én személyes élményemet rögzítette meg, azt, amit és ahogyan a szemem a lelkemnek közvetítette volt.
