Major Máté: Breuer Marcel - Architektúra (Budapest, 1970)

Építészetszemlélete

Építészetszemlélete

Amint említettem, Breuer 1934-ben (április 27-én) tartja Zürichben Wo stehen wir heute? című előadását, mely — miként Gropiusé ugyanez évben Budapesten — mintegy a Bauhaus és az új építészet „mérlege” kíván lenni. Ebben az előadásban Breuer leszögezi álláspontját az új építészet történelmi szükségességéről, megfogalmazza alapelveit, beszél a módszerről, mellyel a kor tudatosan alkotó művésze valóban új építészetet tud teremteni. Azóta éppen három és fél évtized telt el, s Breuer álláspontját mai napig sem változtatta meg. Legalábbis nem tudok olyan megnyilatkozásáról, mely ellene mondana ennek; s hogy ez valóban így van, legmeggyőzőbben saját alkotógyakorlata bizonyítja. A változás csupán annyi, amennyit a Bauhaus alapítása óta eltelt ötven évben éppen a gyakorlat oldotta kezdeti szigorúságon, változtatott az indulás szükségszerű puritánságán.

A következőkben, Breuer szemléletének bemutatására, ennek a svájci előadásnak idézném — fontos részletekben — egész gondolatmenetét.*

„Melyek — teszi fel a kérdést Breuer — a modern építészet alapvető indítóokai?”

„Első helyen: az elfogulatlanság. Valamely feladattal, problémával vagy jelenséggel egyenesen, közvetlenül szembenézni. Nem terhelve megszokástól, ellenőrizhetetlen hagyománytól, sem pedig szellemi anyagraktárunk tehetetlenségétől . . .”

„Rövid kitéréssel állást kívánok foglalni a hagyományos és a népi építészettel kapcsolatban . . . Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy azt az embert, akit modern építésznek nevezünk, őszinte csodálattal és szeretettel tölti el a hamisítatlan népi művészet — a valódi parasztház — és a nagy művészeti korok remekei . . . Kielégít bennünket, hogy ezekben olyan teremtőerőre találunk, melyet . . . nemzedékek fejlesztettek ki, s amely a legutóbbi kor (a XIX. század) építészetének . . . hiúságától és ürességétől mentes. Mi tanulunk ezekből. De eszünkbe nem jutna, hogy hasonló műveket alkossunk. Mai életformánkban gyökerezik az a felfogás, mely minden népi művészetben vagy régi stílusban való alkotniakarást elvet, mint ki nem elégítőt és nem őszintét. . . Elítélhetjük korunkat a maga egészében, sajnálhatjuk, hibáztathatjuk, vagy megváltoztatni akarhatjuk az embert, aki a modern élet benyomásainak, rohanásának és támadásának zűrzavarában belső egyensúlyát veszti el, de nem hiszem, hogy akár csak jottányi javulást is érhetnénk el azzal, ha házainkat a 21 hagyományos ormokkal és tetőkkel látnok el. Ellenkezőleg, csak megnagyobbítanák * Szentkirályi Gyula fordítása alapján.