Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Csendet kérünk - felvétel!

mát okoz. Ezen a téren sok mindent el lehetett tanulni a hangosfilmtől, hiszen ott ugyanilyen gondokat okozott a mikrofon.

A rádióközvetítés technikusainak sokkal könnyebb a dolguk: senki sem látja, mi történik a stúdiójukban, és ha Hamlet történetesen pulóverben mondja a szerepét, ugyanúgy lebilincseli a rádióhallgatókat, mintha csizmásan-sarkantyúsan játszana ... Ám ezek a mikrofon-árnyék miatti gixerek még elég ártalmatlan ügyek. Amikor a televízió még gyermekcipőben járt, sokkal rosszabb dolgok történtek. Ezek nagyrészt onnan adódtak, hogy az akkori letapogatási eljárások következtében a stúdióban teljesen sötét volt, és csak a forgó Nipkov-tárcsa bocsátotta az egyetlen fénysugarat a helyiségbe. Nehezen tudjuk ma már elképzelni, mit álltak ki ezalatt a színészek. Ügy kellett játszaniuk, hogy a nézők ne is sejtsék, hogy a stúdióban teljesen sötét van. Ugyanis a vevőkészülékek ernyőin világos kép jelent meg. A televízió nézője viszont nem minden esetben örült annak, ha mondjuk két szereplő kezet akart rázni, és első próbálkozásra csak a levegőt markolták. De nem akarunk tovább időzni ezeknél a visszaemlékezéseknél — külön kötetet lehetne velük megtölteni. Nézzünk inkább körül egy modern televízióstúdióban.

Minthogy a távolbalátással foglalkozunk, úgy illenék, hogy először is az optikai berendezéseket vizsgáljuk meg. Mivel azonban épp az előbb tudtuk meg a mikrofonról, hogy a televízióstúdió egyik rendbontója, néhány szót szentelünk még a stúdió akusztikai berendezésének.

Nem elég, ha a televízióstúdióban mikrofonokat függesztenek fel. Egyéb akusztikai jellegű intézkedésekre is szükség van. A stúdiónak „hangszigetelt”nek kell lennie; gondosan ki kell küszöbölni minden külső zajt. Ez azonban nem valósítható meg alapos és sajnos drága hangnyelők alkalmazása nélkül. Nemcsak a stúdiótechnika kezdeti éveiben fordult elő

79