Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Csendet kérünk - felvétel!
olyasmi, hogy egy mondjuk Wallenstein táborában játszódó jelenétet a stúdió felett mennydörögve elszáguldó repülőgép zaja festett alá elég hangosan, de meglehetősen anakronisztikusán. Magától értetődik, hogy a stúdióban a lehető legnagyobb csendnek kell uralkodnia, mert a mikrofonok hihetetlenül jól hallanak; valósággal mennydörgésszerű hangot eredményezhet, ha közelükben óvatlanul összehajtunk egy papírlapot. A visszhangot is ki kell küszöbölni a stúdióból. A televízió nézői joggal csóválnák a fejüket, ha egy lakószobában lejátszódó jelenet alatt olyan visszhang volna hallható, mintha a szereplők üres tornateremben tartózkodnának. Ez természetesen fordítva is áll: nemcsak látni, hanem hallani is akarjuk, hogy az egyik szereplő becsapja a lakásajtót, és megindul az üres, visszhangos lépcsőházban. Viszonylag könnyen meg tudták oldani a televízió akusztikai problémáit. Azokra a tapasztalatokra támaszkodtak, amelyek a rádióval kapcsolatos több mint harminc esztendő óta folyó munka során halmozódtak fel. Ma már nincsenek a televíziónál „akusztikai gixerek”. Most tehát szemügyre vehetjük a stúdió-munka „optikai oldalát”. Ami a megvilágítást illeti, a televízióstúdióban találkozunk mindazokkal a fényforrásokkal, amelyek a filmstúdiókban használatosak. Legkellemetlenebb kísérőjelenségük a fényszórók alig elviselhető melege. Amikor az első, kevésbé érzékeny elektronikus kamerák bevonultak a televízió felvételi stúdióiba, gyakran egyenesen tűrhetetlen volt a hőség. Olyan problémákkal küszködtek, hogy az arcfesték elolvadt, és már néhány perc múlva vastag izzadtságcseppek csillogtak a szereplők homlokán. Ha a cseppekről még a fényszórók sugarai is visszaverődtek, elég kellemetlen fényhatások keletkeztek. Az sem csoda, hogy a stúdióban tartózkodókra a trópusi hőség egyáltalán nem volt élénkítő hatással. 80