Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Az 1931-es rádiókiállítás

való, hogy ekkora nyomásnak csak nagyértékű, különleges üvegek tudnak ellenállni.

A katodsugár cső elülső oldala maga a képernyő. Bizonyos értelemben ez a rajzpapír, amelyre az elektronok írnak: a csőnek ezt a sík vagy enyhén homorú oldalát belülről vékony fotoanyag-réteggel vonják be. A televíziónál alkalmazott fotóanyagot úgy kell megválasztani, hogy az ernyő az elektronok becsapódásakor lehetőleg fehéren világítson.

Igen, de honnan jönnek az elektronok? Az elektronforrás a cső másik végére szerelt katód. Működése a fémeknek és fémvegyületeknek azon a tulajdonságán alapul, hogy magas hőmérsékleten elektronokat bocsátanak ki, hogy úgy mondjuk, elektronokat „gőzölögtetnek el”. Minden képcsőben és minden rádiócsőben van ilyen katód. Elektromos árammal felfűtik, azaz előállítják az elektronok kibocsátásához szükséges üzemi hőmérsékletet.

Ha figyelembe vesszük az elektronok parányi méreteit, a képernyő igen messze van a katódtól. Az elektronok maguktól el sem érnék. Annak biztosítása végett, hogy a szükséges sebességgel csapódjanak be az ernyőn, úgynevezett anódot is el kell helyezni a képcsőben. Ez a televízió-képcsövekben egy elektromos fémbevonat az üvegbura belső oldalán. Ha az anódot összekötjük egy feszültségforrás pozitív pólusával, ez azonnal vonzani kezdi az elektronokat, mihelyt azok elhagyták a katódot. Az elektronok egyre fokozódó sebességgel repülnek a csövön át, és jégesőszerűen csapódnak be a képernyőn, amely ennek következtében fehér fénnyel kivilágosodik.

Egyelőre tehát az egész emyőfelület világít. Ezzel nem sokat érünk, hiszen a televízióképnek pontról pontra, sorról sorra kell kialakulnia. Kényszerítenünk kell az elektronokat, hogy úgy repüljenek a csövön át, hogy csak egyetlen ponton érjék a képernyőt. Nem szabad rendezetlen elektronzápornak létrejönnie a

27