Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Az 1931-es rádiókiállítás
csőben: minél kihegyezettebb és összefogottabb elektronsugarat kell előállítani. Ezt a legegyszerűbben úgy érhetjük el, ha kívülről mágnesgyűrűket szorítunk a képcső nyakára. Ekkor a cső belsejében mágneses erők lépnek fel, amelyek az elektronokat egyetlen sugárba gyűjtik össze. A mágnesek szabályozásával a képernyő tetszés szerinti pontjára irányíthatjuk az elektronsugarat. Ezzel elértük, hogy a képernyőnek már csak egyetlen pontja világosodik ki. Ha azonban az elektronsugarat túlságosan hosszú ideig irányítanók a képernyőnek ugyanarra a pontjára, a fotóanyag erősen felmelegedne ezen a ponton, és meglehetősen hamar felbomlana. Emellett azt is tudjuk, hogy az elektronsugárnak képeket kell rajzolnia, s ezért sorról sorra végig kell haladnia a képernyőn. Az irányítást, a sugáreltérítést, megint csak mágneses erők végzik. Ha kívülről erős mágnest közelítünk a Braun-csőhöz, azt látjuk, hogy a képernyőn látható világos folt elmozdul oldalirányban. A mágnes ügyes kezelésével elérhető, hogy a világos folt az ernyő minden pontján végighaladjon. A televíziónál egyébként nem állandó mágneseket alkalmaznak, hanem áramvezető tekercseket, amelyek ugyancsak mágnesként működnek. Két pár ilyen eltérítő tekercset látunk a csövön; ezek kívül, egymásra merőlegesen helyezkednek el, a cső a nyakának a katóddal szemközti részén. Aszerint, hogy milyen erős áram halad át az eltérítő tekercspáron, a csőben folyó elektronsugár nagyobb vagy kisebb mértékben mozdul el oldalirányban. Az egyik tekercspár vízszintes, a másik pedig függőleges irányban mozdítja el az elektronsugarat. Ha a két tekercspárba megfelelő erejű és irányú eltérítő áramot bocsátunk, módunk nyílik arra, hogy az elektronsugár nyomán keletkező világító foltot az egész képernyőn végigvezessük. Az eltérítés gyakorlatilag időveszteség nélkül megy végbe, vagyis az elektronsugár 28
