Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok - Magyar talentum (Dunaszerdahely, 1997)

Előszó

ményt, tudományos munkásságot és életművet elismerő díjakat - melyek túlnyomó többsége jelentős pénzjutalommal is jár a legáhítottabb mégis a Nobel-díj. Az immár közel száz éve rendszeresen kiosztott díj mintegy szimbólumává vált a legmagasabb kitüntetésnek; olyan tudományos rangot jelképez, amelyet csak a legkiválóbbak képesek elérni. így a földkerekség nagy kutatólaboratóriumainak és szakmai műhelyeinek tekintélyes mezőnyében a kutatási cél mihamarabbi elérése mellett, ha nem is nyíltan, de egyfajta nemes versengés is folyik az elsőbbségért, melynek ösztönző rugói között kétségkívül ott találjuk a legnagyobb dicsőséget és hírnevet jelentő Nobel-díj megszerzését is.

Bennünket, magyarokat, méltán tölt el büszkeséggel, hogy kis nemzetünk igen kiemelkedő szerepet játszott a világ természettudományi fejlődésében, hogy kiváló elméinket mindenütt ott találjuk a tudományok győzelmi emelvényein. Sok kötetnyi könyv kellene ahhoz, hogy számba vegyük mindazokat a magyar kiválóságokat - orvosokat, matematikusokat, fizikusokat, vegyészeket, biológusokat, csillagászokat és geológusokat -, akik felfedezéseikkel, találmányaikkal és technikai fejlesztéseikkel segítették az emberiség haladását. Nem beszélve a nagyszerű magyar tanárokról és professzorokról, akik a világ rangos egyetemein oktatómunkájukkal hatottak termékenyítőleg a természettudományok fejlődésére.

Sajnálatos tény viszont, hogy századunkban a magyar tudósok zöme hazájából elvándorolva, külhonban érte el világraszóló eredményeit. Voltak, akik politikai okból távoztak; Hitler uralomra jutását követően főként a