Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok - Magyar talentum (Dunaszerdahely, 1997)
Akik megérdemelték volna… - Kármán Tódor
háború kitörése félbeszakította itteni ténykedését. A monarchia hadseregében, a Bécs melletti Fischamend katonai reptéren kutatómérnökként a harci repülőgépek fejlesztésével foglalkozott. Javaslatára egy aerodinamikai laboratóriumot és szélcsatornát építenek. Fischamendben merült fel a gondolat, hogy az ellenség megfigyelsésére használt helyben lebegő, ezáltal könnyű célpontot jelentő léghajók helyett egy helyből felemelkedni képes repülőeszközt kellene konstruálni. Kármán Asbóth Oszkárral és Zurovetz Vilmossal megoldották ezt az akkor még nagyon bonyolult technikai feladatot, és elkészítették 1917-ben (!) a mai helikopterek ősét, a PKZ típusú helikoptert. Ez ugyan nem volt képes helyváltoztatásra és manőverezésre, de a maga idejében technikai újdonságnak számított. A háború után, a Tanácsköztársaság idején, bár Kármán nem volt kommunista, a Közoktatási Népbiztosság oktatásügyi és tudort Kármán elnevezésű kráter a Marson 118