Kubinszky Mihály: Adolf Loos - Architektúra (Budapest, 1967)

az étkező; utóbbiból nyílik a könyvtár. A második emeleti hálóhelyiségekhez vezető lépcső nyílt kialakítása fokozza a lakótér lakályosságát. A legfelső szinten mellékhelyiségek és a tetőterasz található. Loos most egyre tovább fejleszti lakóházainál az egyes helyiségek célszerű és hangulatos térbeli kapcsolatát. Nemcsak ügyes alaprajzokat szerkeszt, hanem maradéktalanul megvalósítja az iskolájában oktatott térművészetet. Egymáshoz képest szintben eltolt padlózatú helyiségek, lépcsők, mellvédek, lelátók elrendezésével egy új, modern lakályosságot teremt. Amit ennek a kornak konstruktivista művészei az épülettömegek variálásával juttattak kifejezésre, azt ő a belsőterek összemetsződésének játékával oldja meg.

Egy évvel később nyújtotta be Loos tervpályázatát a The Chicago Tribune napilap székhazára. A nGgy példányszámban megjelenő lap szerkesztőségének 75 éves fennállása alkalmából kiírt tervpályázatot 100 000 dollárral dotálták. Reklám céljából megkívánták, hogy ,,az épület a világ legszebb és legeredetibb irodaháza legyen”. Ami az eredetiséget illeti, e tekintetben Loos pályaterve semmi kívánnivalót nem hagyott. A bizarr elképzelés azonban alig illeszthető Loos életművébe. Loos a tervpályázathoz adott magyarázatában elmondja, hogy az újság reklámját felhőkarcolóval már nem lehetett megoldani, mert abból Amerika városaiban oly sok épült, hogy a közönség nem tudja őket megkülönböztetni. Rendkívüli magassággal kiválni a kötött 400 láb magasság miatt kizárt volt, különleges alacsony épülettel feltűnni a Morgan Building és a New York Herald épületének utánzását jelentette volna. Ezért esett választása egy tömbszerű talapzaton álló nagy klasszikus oszlopalakra. (Napóleon is Traján oszlopának motívumával örökítette meg dicsőségét a Place Vendóme-on.) A bíráló bizottság nem méltányolta Loos elképzelését, a befutott 260 pályázatból sem a díjazottak, sem az 50 kitüntetett közé nem került. (25. kép.)

Ezzel a fantasztikus elképzeléssel teljes ellentétben áll az a nyaraló, amit Loos ugyancsak 1923-ban egy gumpoldskircheni (Bécs melletti) szőlőbe épített. Az álló- és fekvőhasáb tömegekből összetett épület egyszerű befoglaló formája ellenére szinte szervesen illeszkedik a tájba, hatását a csíkozott homlokzatfelület növeli. Az a játékos összeállítás, amit Loos épületeinek belsőterei mutatnak, ezúttal nemes egyszerűséggel mutatkozik meg a külsőn.

A teraszosház ötlet nagyszabású elképzelését, a Grand Hotel Babylont is ebben az időben tervezi Loos, a párizsi őszi szalonba történt meghívása után — kiállítás céljára. A Riviérára elgondolt nagyszálló nevét Arnold Bennett hasonló című regénye szolgáltatta. 700 szobában 1000 ágy, összesen 100x150 m alapterület, kettős piramis alakú kialakítás, az egyikben műjégpálya, a másikban nagy díszterem, a kettő között nagy előcsarnok, felette áttetsző fenekű nagy medence. A chicagói újságpalotánál a bíráló bizottság elvetette Loos különleges ötletét. A francia művészek elitjének felkérésére egy architektonikusan kétségkívül konstruktívabb, sok vonatkozásban eredetibb és előremutató, mégis bizarr ötlet megfogalmazását kívánták tőle. Ez a felkérés Loos tehetségének, egyéniségének, jelentőségének elismerését jelentette. (29. kép.) (Loos géniuszát a világ haladó művészei közül sokan értékelték. Jó barátság fűzte Karl Kraushoz, Arnold Schönberghez, Tristan Tzarához és még sok jeles személyhez.)

A velencei Lídóra — egy színész részére — tervezett, de fel nem épített villa is a lakályosság és a különleges helyi adottságok figyelembevételével készült. Az erős déli napfénynek