Kubinszky Mihály: Adolf Loos - Architektúra (Budapest, 1967)

fedésű tetőszerkezet és az udvari kétemeletes, lapostetős rész mintegy két egymáshoz illesztett tömbre osztja a házat. Az épület magja a magasföldszint kerti menetében kialakított, az épület teljes hosszát átfogó lakó- és étkezőszoba, mely két fülkeszerű kinyúlással szegélyezi a kerti teraszt. Mint korábbi lakásberendezéseinél, úgy itt is a funkció szerint tagolt, de az egy térként kialakított lakószobát választotta Loos; az együvétartozást a mennyezet egységes gerendázata is hangsúlyozza. Loos az új amerikai lakóépületek mintájára helyezi épületeinek középpontjába a gondosan kialakított nagy lakóteret. Elméletileg azonban japán hatással igazolja ezt: szerinte a japánoktól vettük át a centrifugális szobaalaprajzot, melyben a bútorok a szoba sarkaiban, illetve szélein helyezkednek el, a szoba közepe szabad mozgástér. Ez a biedermeiertől a század végéig általánosan megszokott polgári lakószobaelrendezéshez képest — amelyben a klasszicista szimmetria reminiszcenciájaként a hangsúlyt a szoba közepén álló garnitúra kapta — kétségtelenül jelentős változás. (12-13. kép.)

A Steiner-házat nemsokára — 1912-ben — a másik jelentős bécsi lakóépület követte, a Scheu-ház. Loos biográfusa, Heinrich Kulka ezt az alkotást minden teraszház ősének jelzi. Loos már két évvel korábban, 1910-ben áruházat tervezett Alexandria város részére; mind funkcionális célszerűségből, mind pedig keleti hatásra teraszos megoldást választott. Ennek a nem kivitelezett tervnek hatására a Scheu-háznál minden szinten nagy napozóteraszt épített, s ezzel az épület két főhomlokzatának lépcsős kontúrt adott. Mivel a teraszmellvédek a főfal síkjában és azzal azonos kivitelben épültek, a teraszok jellege a homloknézetben nem domborodik ki, a „lépcsőzés” szintenként lapos tetőlezárásnak látszik. S épp ez a lapostetős jelleg nem tetszett a bécsieknek. A lapostetőt, a sima falfelületet „algériai architektúrának” minősítették, melynek Bécsben nincs létjogosultsága. Loos ezzel szemben kifejti, hogy a lapostető korábban csak azért nem terjedt el a mi európai övezetünkben, mert az építőtechnika csak fagymentes vidékeken szolgáltatott megfelelő megoldásokat. A vízszintes lezárásé neoreneszánsz homlokzatok mögé is meredek tetőket rejtettek, s amikor most megoldódott a lapostető technikai kivitele, az építészek nem tudtak vele mit kezdeni. S Loosnak ebben igaza is volt, mert még majdnem két évtizedre volt szükség, míg a lapostető általános építészeti megoldássá vált, s a közönség megbarátkozott vele. (14 — 17. kép.)

A Steiner-villához hasonlóan az építési szabályrendelet követelte alacsony párkánymagasság miatt helyezte el Loos a Nothartgasseben épített családi ház második szintjét a bádogborítású tetőtérbe. Az emeleti helyiségek teljes belmagasságának biztosítása céljából ez a bádogborítás függőleges síkkal indul, majd kosárgörbe alakban fogja át az egész épületet. (18 — 19. kép.) — Loos még később is alkalmazott hasonló megoldásokat, így 1919-ben a bécsi Strasser-háznál. Ennél az épületnél Loos átalakítást végez. Művészetének ereje itt is megmutatkozik, az adottságok és kötöttségek ellenére jó funkcionális alaprajzokat és kiváló belső térkialakításokat alkot. (21—24. kép.)

A Semmeringre tervezett nagy szálloda (1913) megvalósítását az első világháború meggátolta. Különös szeszélye a sorsnak, hogy Loos több nagy szállodaterve közül egyik sem valósult meg, pedig ilyen jellegű épületnél belsőépítészi tehetségét nagymértékben kibontakoztathatta volna. Az 1913-ban épített bécsi Café Capua, melyben a márványburkolat