Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

Évszázadunk vasútja - 12. Vasút a városokban

135. kép.

A moszkvai metró Komszomolszkaja—Kolcevaja állomása (1954)

színvonalú volt. Itt vezették be a világon először a villamos motorkocsis üzemet (a külföldi földalattikban kis villamos mozdonyok továbbították a szerelvényeket), s a vasutat automatikus jelzőberendezéssel szerelték fel. A „millenniumi földalatti” (a metró megindulása óta: „kis földalatti”) többszöri átépítés, meghosszabítás és új jármüvek beállítása után ma a főváros 1. sz. föld alatti vasúti vonala. Egy, a vonalkorrekció során meghagyott eredeti alagútszakaszában, tehát „in situ", a Deák téri metrócsomópontban létesítették 1975-ben a maga nemében egyedülálló Földalatti Vasúti Múzeumot, a Közlekedési Múzeum fináléjaként. Itt nemcsak a földalatti emlékeit — köztük eredeti kocsijait —, hanem az egész budapesti földalatti hálózat kiépítésének eredményeit és fejlesztési terveit is tanulmányozhatják a látogatók (134. kép).

A budapesti földalatti vasutat hamarosan újabb európai és tengerentúli városok földalatti vasútjai követték. Az első világháború előtt létesültek Európában Glasgow (1897), Párizs (1900), Berlin (1902), Athén (1904), és Hamburg (1912) ilyen létesítményei. A tengerentúli városok közül Bostonban (1901), Philadelphiában (1907) és Buenos Airesben (1913) nyitottak meg új földalatti vasutakat. A két világháború közt sem állt meg a fejlődés: Madrid (1919). Barcelona (1924). Nápoly (1925), Tokió (1927) és Oszaka-JB»

,

'tV

238

134. kép.

Földalatti Vasúti Múzeum a budapesti Deák téren