Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

Évszázadunk vasútja - 10. Villamos, dízel- és gázturbinás vontatás

105. kép. A „Silver Fern” (Ezüst Páf­rány) japán építésű motor­vonat Új-Zélandon (1972) kus távvezérléssel ellátott több részű gyorsmotorvona­tok gyártása a 30-as évek végén indult meg. A legkor­szerűbb ilyen jármüveken széles körben alkalmazzák a vasúti járműgyártó technológia legújabb eredmé­nyeit (könnyű szerkezetek, különleges futóművek, műanyagok, elektronikus berendezések stb., 10.14. ábra, 105. kép). A vasúti motorkocsis üzem egy másik iránya a villamos motorkocsik kifejlődése. Alighogy az első gőzmotorkocsik megjelentek, felmerült a gondolat, hogy áramhozzávezetés nélküli, akkumulátoros mo­torkocsikat építsenek. A századforduló körüli évek­ben, amikor a vonalvillamosítás terén még csak a kezdeti lépéseket tették meg, a gondolatot gyorsan realizálták. Például Németországban már 1896-ban üzembe állítottak két ilyen motorkocsit; az akkumu­látorokat 30—40 km út megtétele után cserélni kellett. 1907-ben pedig a Wittfeldt-féle, sajátos formájú mo­torvonat kezdte meg üzemét a Porosz Államvasutak­nál, amelynek két motorja 100 LE-s (73,6 kW) volt (10.15. ábra); a két kocsi mindegyikéhez — elöl, illetve hátul — egy-egy alacsony akkumulátorkocsi csatlakozott. Ebből a járműből 171 darab készült. Később az akkumulátoros kocsik akciórádiusza elér­te a 300 km-t, a motorok teljesítménye az 500 LE-t (kb. 370 kW), a sebesség a 90 km/h-t. Ilyen járműve­ket a mellékvonalak számára még a második világhá­ború után is építettek, de a későbbiekben - a vonal-10.15. ábra. Wittfeldt-féle akkumuláto­ros motorvonat 203

Next

/
Thumbnails
Contents