Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 8. Kocsik és vonatok
8.1. ábra. Személyvonat a kezdeti időkből 78. kép. Daumier metszete a nyitott kocsiban való utazás viszontagságairól jó darabig őrizték azonban a hintók és a postakocsik formáját. Kezdetben valóban alig történt más, mint hogy a postakocsi alá vasúti alvázat építettek, illetve két-három hintót közös alvázra helyeztek. Egy-egy hintónak egy-egy szakasz felelt meg, ahol 4—6 utas foglalhatott helyet. Menet közben az egyik fülkéből a másikba csak a kocsi oldalán végighúzódó kalauzjárdán lehetett nem éppen veszélytelen tornamutatványok árán - eljutni. De építettek teljesen nyitott vagy csak könnyű tetővel védett, egyszerű személykocsikat is, ahol az utasok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Honoré Daumier (1808 1879) francia grafikus és festő metszetei kiválóan illusztrálják az egyszerű nép korabeli vasúti utazásainak „örömeit” (78. kép). A vasúti személykocsi akkor kezdte felvenni mai alakját, amikor a gözvontatás fejlődése nemcsak lehetővé tette, de meg is követelte az erősebb, nehezebb kocsik építését. E fejlettebb személykocsik hossza 5 —6 méter, tömegük 3—4 tonna, tengelytávolságuk 2,5—3 méter lett. Jórészt még fából épültek, bár idővel egyre több lett rajtuk a fémből készült alkatrész. A fülkés-kalauzjárdás, szögletes formájú kocsiszekrényre azonban gyakran továbbra is felfestették a hintók jellegzetes vonásait. E kocsik kezdetben kétvagy háromtengelyüek voltak, de Amerikában már az 1830-as évek közepén a négytengelyű, forgóvázas, nagyobb méretű kocsik is megjelentek. Az 1840-es és 1850-es évek vasúti személykocsijai már igen nagy változatosságot mutattak. Az utasok 170
