Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 7. A gőzmozdony nagy korszaka
Az „El Gobernador”, a Central Pacific Railway mozdonya (1883). a maga idejében a világ legnagyobb vontatójárművé 7.21. ábra. 7.22. ábra. Baldwin 1897. évi gépe akkor a világ egyik leggyorsabb mozdonya (Atlantic City Railroad) • A mozdony szolgálati tömege, a megengedett legnagyobb tengelyterhelés, a vonóerő kifejtéséhez szükséges tapadási tömeg — amely a korai mozdonyok szerkesztőinek, mint láttuk, oly sok gondot okozott —. a pályán a feszültségmentes áthaladás szempontjából mértékadó legkisebb ívsugár, valamint a mozdonyjó futástechnikai tulajdonságainak elérése azok a legfőbb követelmények, amelyeket a futómű elrendezésénél figyelembe kell venni. Ehhez járulnak a kazán és a gépezet kialakításának változatai, a sokféle szerelvény . Érthető tehát, hogy az idők folyamán szinte megszámlálhatatlan mozdonytípus és típusváltozat született. Jellemző, hogy például Magyarországon — noha hazánk nem tartozik a legnagyobb vasúthálózattal rendelkező országok közé — mintegy három és félszáz normál nyomtávolságú gözmozdonytípus. illetve típusváltozat volt a közforgalmú vasutak állományában — nem számítva az iparvasutak és a különböző rendeltetésű keskeny nyomtávolságú vasutak ennél is jóval több típusválasztékát! A műszaki, szerkezeti megoldások eltéréseiből adódó különbségek mellett a mozdonygyárak egyre nagyobb súlyt helyeztek jármüveik külső megjelenésére, esztétikus kialakítására. Minthogy a vasút őshazája Anglia, és a gőzmozdony kifejlesztésében is a szigetország járt az élen. a többi iparilag fejlett európai országban hamarosan kialakult gözmozdonygyártás is ezeken a nyomokon indult el. Az évszázad közepének angliai mozdonytechnikája rányomta bélyegét a kontinens korai gőzmozdonygyártásának gépeire. Anglia tehát nemcsak a normál nyomtávolságot „exportálta" jármüveivel, hanem a mozdonyszerkesztés tudományát s a gőzmozdonyok külső megjelenésére vonatkozó ízlésbeli igényeket is. Az európai mozdonyokhoz képest egészen más külső megjelenést mutattak a „vadnyugati" amerikai mozdonyok, amelyeket a gőzsíp és a kémény mögött lévő harang, a kémény előtt, magasan elhelyezett hatalmas lámpa és az elmaradhatatlan cow-catcher, a „tehénfogó" tett jellegzetessé. Ugyancsak amerikai sajátosság a korán alkalmazott, forgóvázba foglalt futókerékpár, amelyet az ottani kanyargós pályák — mint láttuk — már szinte kezdettől szükségessé tettek (7.21. és 7.22. ábra). A gözmozdony külső megjelenésének talán legjellegzetesebb része a kémény. Műszaki funkcióján túl az ízlés és a divat is befolyásolta sokféle formáját. A kezdeti. egyszerű hengeres kialakítású, hosszú kályhacsőhöz hasonlító mozdonykémények tetején már korán különböző díszítő elemek jelentek meg. mint a ..Ro-141