Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 6. Kialakulnak a hálózatok
úti összeköttetés épülhetett ki Säo Paulo, illetve Rio de Janeiro végpontokkal. Ez lett a dél-amerikai kontinens legészakabbra vezető transzkontinentális vasúti összeköttetése. Már 1910-ben megnyílt a Chile északi határán fekvő Arica kikötőtől közvetlenül La Pazba vezető vasút, s így a kelet -nyugati forgalom újabb vasúti kapcsolattal bővült. Chilében a Caldera—Copiapo közötti magánvasút után államvasútként létesült 1863-ban a Valparaiso —Santiago közötti vonal. A Csendes-óceán partján fekvő, mintegy 4000 km hosszú, de keskenyen húzódó országban a már említett vasútvonalak folytatásaként jelentős hálózat fejlődött ki, melynek legnagyobb része 1000 mm-es keskeny- és 1676 mm-es széles nyomtávolságú. Argentína első, mindössze 8 km-es vasútját, amely Buenos Airesből Belgranóba vezetett, 1862-ben adták át a forgalomnak. Ebből a kicsiny kezdeményből fejlődött ki — viszonylag gyorsan Dél-Amerika legnagyobb állami vasúthálózata, melynek vonalai Buenos Airesből északra, nyugatra és délre sugarasan ágaznak szét. Chiléhez hasonlóan az uralkodó nyomtávolság Argentínában is az 1676 mm, valamint az 1000 mm. De jelentős hosszúságban vannak 1435 mm-es normál nyomtávolságú vonalak is. Brazília a vasúthálózat hosszát tekintve a második ország Dél-Amerikában. Itt az első. Porta de Mauától Ruiz da Serráig vezető, 18 km-es vonalat 1854-ben nyitották meg. Ezt követte 1858-ban a Recife—Palmares vonal az ország északkeleti partvidékén. Ugyanebben az évben indult meg a forgalom a Rio de Janeiro—Jtabira államvasúti vonal első szakaszán (54. kép). A vasúthálózat Brazília keleti és északkeleti partvidékén, valamint az ország déli vidékein épült ki. A brazil államvasutak hálózatának nagy része 1000 mm nyomtávolságú, de jelentős hosszban vannak 1600 mm-es, széles nyomtávolságú vonalak is. Dél-Amerika többi országában jórészt ugyancsak az 1860-as években szerezhettek tapasztalatokat az első vasútvonalakkal. így Uruguayban 1869-ben építették az első vonalat a Montevideótól 18 km-re fekvő Las Piedrasba. Paraguay első vasútja 40 km hosszban Asuncionból Itanguába vezetett és 1863-ban nyílt meg. A Dél-Amerika északi partjain elterülő országok közül Brit Guyanában egy 32 km hosszú vonal épült 1864-ben Georgetown—Mahaica között, míg Venezuela első vasútja az 1866-ban megnyit Puerto Cabello—Palito vonal volt. Ecuadorban 1871-ben kezdték meg Guayaquil kikötőváros vasúti összeköttetésének kiépítését a fővárossal, Quitóval. A közel 1000 km hosszú vasút 1908- ban készült el. Az ország államvasúti hálózata keskeny nyomtávolságú, zöme 1067 mm-es. Ausztrália, Új-Zéland, Jáva Az ötödik kontinensen - csakúgy, mint Afrikában és Dél-Amerikában — a vasút térhódításának első lépései a múlt század második felére esnek. Abban is hasonlítanak egymásra, hogy Ausztrália középső, valamint nyugati és északi részeinek hatalmas területei — sivatagok, hegyvidékek, lakatlan tájak — mindmáig nélkülözik a vasutat. Viszont a délnyugati, déli és keleti partvidékeken, ahol a természeti viszonyok kedveztek a fehér ember megtelepülésének és a gazdasági élet fellendülésének, történelmileg rövid idő alatt számottevő vasúthálózatok épültek ki. A 16—17. században Ausztrália a többi kontinenstől való nagy távolsága miatt ismeretlen földrész volt: „Terra Australis Incognita”. S noha több nemzet hajósai — közöttük főleg hollandok kötöttek ki a partjain, a kontinens jobb megismerése James Cook (1728—1779) expedíciójának köszönhető, aki 1770- ben körülhajózta Uj-Zélandot, majd feltérképezte Ausztrália keleti partvidékét is, birtokba véve azt Anglia számára. 1788-ban érkezett e földrészre a nevezetes Első Flottával az a 778 deportálásra ítélt fegyenc — közöttük bűnözők és politikai foglyok meg kísérőik, akik az első telepet, az idők során világvárossá fejlődött Sydneyt megalapították. A gyarmatosítás előrehaladásával új és új fegyenccsoportok, majd szabad telepesek is érkeztek, és virágzó közösségeket hoztak létre, ami hat önálló gyarmat kialakulására vezetett. A hat, állammá nyilvánított gyarmat csak 1901-ben egyesült az Ausztráliai Államszövetségben. S noha az államok a vasútépítést mint a gazdaság fellendítésének hatalmas eszközét erőteljesen támogatták, nagyfokú önállóságuk, az egységes koncepció hiánya rányomta bélyegét a vasúthálózat kialakulására. Amikor a különböző nyomtávolsággal megépített vonalak csatlakoztak egymáshoz, Ausztrália az átszállásos vasúti utazás hazája lett, ahol az Angliából származó normál nyomtávolság mellett az 1600 mm-es, széles, valamint az 1067 mm-es, sőt a 610 mm-es keskeny nyomtávolság is megtalálható. A kontinens déli, délkeleti területein, Dél-Ausztrália, Victoria és Új-Dél-Wales államokban már a múlt évszázad közepén megépítették az első vonalakat. Ausztrália legelső, mindössze 4 km hosszúságú vasútját Victoria területén nyitották meg 1854. szeptember 13-án. E közúti városi vasútra hasonlító létesítmény Melbourne-t kötötte össze Sandridge (ma: Port Melbourne) kikötővel. Hasonló jellegű volt az Új- Dél-Walesben épített, 1855-ben Sydney-böl Parramattába (ma Sydney elővárosa) vezető 22 km-es vasút is, amelynek kezdeményezése 1846-ra nyúlik vissza. Dél-Ausztráliáiban pedig 1854-től működött egy lóvasút, amely Goolwa városát kötötte össze a Murray folyam torkolatánál lévő Port Elliottal. Ugyanebben az államban az első gőzüzemű vasút 1856-ban nyílt meg; ez a fővárostól, Adelaide-től a kikötőig
