Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 6. Kialakulnak a hálózatok
az Indiai-óceán és az Atlanti-óceán közötti út 32 napig, ellenkező irányban 39 napig tartott. A századforduló idejére az angolok további vonalakat építettek dél- és közép-afrikai birtokaikon, köztük az 1901-ben megnyitott Uganda Vasutat, Kenya kikötőjétől, Mombasától Nairobin át a Viktória-tóig. A brit búr háború (1899 1902) idején Afrika kereken 20 100 km-es vasúthálózatából több mint 8800 km állt az angolok fennhatósága alatt. 1910-ben, amikor a korábbi búr államok beolvasztásával megalakult a Dél-Afrikai Unió, az ország vasúthálózatának hossza kereken 15 800 km-t tett ki. A negyedik ország, ahol a németek vasutat építettek, a mai Tanzánia (a volt Német Kelet-Afrika). Az itteni vasutak között a legjelentősebb a Tanganyikai Vasút, amely Dar es Salaamból, a fővárosból nyugat felé haladva 1250 km hosszban eléri a Tanganyika-tó keleti partját. Az építés 1905-től 1914-ig tartott. Az utas, átkelve gőzhajóval a Tanganyikán, a tó nyugati partjától tovább utazhatott a Kabalóig megépített vasúton, majd a Kongó folyamon, illetve az azt három helyen megkerülő vasúton. 1928-ban ily módon 118 Az Atlanti- és a Csendes-óceán között Az Egyesült Államok területének vasúthálózata 1850 és 1860 között csaknem ötszörösére növekedett, s meghaladta már a 49 000 km-t. Ez a tekintélyes hálózat azonban az ország iparilag rohamosan fejlődő keleti területein épült ki. Az évszázad közepén a vasúti sínek még alig érték el Chicagót — amely később nemcsak az amerikai földrész, hanem az egész világ legnagyobb vasúti csomópontjává fejlődött. A rohamosan növekvő forgalom nagy részét a meglévő természetes és mesterséges vízi utak, valamint az újonnan épülő vasutak gyakran kombináltan, egymással kooperálva bonyolították le. Például az utas, aki a Pennsylvania Railroad vonalán Philadelphiából Pittsburghig akart utazni, háromszor szállt át, miközben az út két szakaszát vonaton, két részét pedig vízi úton tette meg. Amióta a fehér ember megtelepedett Amerika földjén, élete a vízi utakhoz kötődött. A nagy folyamok, így a Mississippi és a Missouri mentén egymás után sorakoztak a pionírok települései. Még a múlt század közepén is a nagy folyamok voltak a gazdasági élet ütőerei. Az óriási árutömegek a jóval rövidebb. de sokkal nehezebb szárazföldi út helyett a Mississippin utaztak délre New Orleansba, hogy onnan tengeri hajókkal jussanak el New Yorkba és a keleti partvidék más városaiba. A hatalmas Vadnyugat szüzföld volt a század közepén: óriási gazdasági kincsei még feltáratlanok. A felfedező utak nyomán kialakult ugyan a kereskedők néhány útvonala, északon Oregonba, délen Santa Fébe. 1848-ban fedezték fel a kaliforniai aranyat; ennek nyomán megindult a vállalkozók és kalandorok hada nyugat felé. Lóháton vagy ekhós szekereken utaztak, úttalan utakon, küzdve éhséggel, betegségekkel, harcban a rablóbandákkal és a földjeiket védő indiánokkal. Mindez azonban korántsem jelentette a Vadnyugat meghódítását ez csak a vasútnak, a „Tüzes Ló”-nak sikerült. A rendszeres forgalom számára áthatolhatatlan Vadnyugat miatt a kereskedelmi kapcsolat Boston vagy New York és Kalifornia között és onnan tovább India vagy Kína felé csak a Dél-Amerikát megkerülő hosszú hajóút során vagy Közép-Amerika őserdőin át volt lehetséges. Ezért már az 1830-as évek végén felmerült a két óceánt összekötő transzkontinentális vasút megépítésének gondolata. Valószínűleg John Phunhe (1809—1857) volt az első szószólója a nagy gondolatnak, aki pályafutása során a Pennsylvania Railroad felügyelőjeként is dolgozott. Amikor 1838-ban beadvánnyal fordult a kongresszushoz, Washingtonban megállapították. 631. ábra. Természetes alagút a Dél- Afrikai Központi Vasút vonalán
