Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 6. Kialakulnak a hálózatok
gyarmatbirodalmát. Az afrikai német vasútépítések a századforduló körüli években kezdődtek. így Tógában a fővárostól, Lométól a tengerparttal párhuzamosan és az ország belseje felé vezető 1000 mm nyomtávolságú vonalakat építettek 1905—13 között. Kamerunban pedig többek között — a Doualától kelet felé, az ország középső része felé vezető vasút építését kezdték el az első világháború idején. Afrika második leghosszabb folyama a Nílus után a Kongó. Mellékfolyóival együtt mintegy tízezer km-es víziutat kínál a mai Kongó állam határán, illetve Zaire területén. A hatalmas víziútrendszer közlekedési kihasználása indította el itt a vasútépítéseket azzal a céllal, hogy a folyam zuhatagos, nagy áramlási sebességű szakaszait vasúttal megkerüljék. Az egykori belga gyarmat területén 1893—1911 között három ilyen, egymástól független keskeny nyomtávolságú vonal épült meg, összesen több mint 800 km hosszban, lehetővé téve a kombinált vízi—vasúti közlekedést a kontinens belseje és az Atlanti-óceán között. E vonalak Matadit Kinshasával, Kisanganit Ubunduval és Kindut Kongolóval kötötték össze. A mai Kongó területén a franciák 1927-ben építették az első vasutat a tengerparti Pointe-Noire-tól Kinshasáig. A volt portugál gyarmat, Angola területén 1887— 95 között építették meg az első vasutat - keskeny nyomtávolsággal — a mai főváros, Luanda felé, mintegy 300 km hosszban. Eredetileg úgy tervezték, hogy e vasút meghosszabbítása teremti majd meg a kapcsolatot az ugyancsak volt portugál gyarmattal, Mozambikkal, létrehozva a transzkontinentális vasúti összeköttetést az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között. Ezt azonban egy másik vasút, a Benguela Vasút valósította meg: 1928-ban nyitották meg kb. 700 km hosszban az angolai szakaszát (Benguela Munhango). A vonalat a tengerpart mentén észak felé Lobitóig meghosszabbították. Három évvel később kiépült a kapcsolat a Zaire déli határai mentén (Dilolo—Lubumbashi) vezető vasúttal. Innen tovább Zambián (Lusaka) és Zimbabwén (Harare) át van összeköttetés Mozambik kikötőivel: Beirával, illetve Maputóval. Afrika legkiterjedtebb vasúti hálózata a mai Dél- Afrikai Köztársaság területén alakult ki. Itt építették meg - Egyiptom után — a földrész második vonalszakaszát 1860—63-ban; az angol gyarmatosítók létesítették Fokvárostól a közeli Wellingtonig (6.30. ábra). Ezt követően viszonylag gyors ütemben fejlődött a hálózat: hosszabb vonalak épültek, amelyek az Indiai-óceán melletti kikötőket (Port Elizabeth, East London, az egykori Natal brit gyarmaton Durban) a hátországgal kötötték össze (6.31. ábra). 1893-ban létrejött a vasúti összeköttetés Bloemfonteinen át Johannesburggal és Pretóriával, két év elteltével pedig Mozambik kikötőjével, a mai Maputóval (az ún. Delagoa Vasút). Ezzel megvalósult a több mint 2000 km-es vasútvonal Fokváros és a Delagoa-öböl között — a maga idejében a leghosszabb átmenő vasúti öszszeköttetés Afrikában. Namíbia (a volt Német Délnyugat-Afrika) sivatagos, illetve trópusi területén, amíg a gazdag ásványkincseket fel nem fedezték, nem volt igény a vasútra. Az ökrös szekerekkel lebonyolított közlekedést először az 1897- 1901 között megépített, keskeny nyomtávolságú vasút váltotta fel Swakopmund tengeri kikötő és a főváros, Windhoek között. Az első világháború előtti években valósult meg az ettől a vonaltól északkeletre vezető Otavi Vasút, amely Tsumeb rézbányáit kötötte össze a tengeri kikötővel; 567 km-es hosszával a világ leghosszabb keskeny nyomtávolságú (600 mm) vasútja lett. A hálózat azután fokozatosan kiépült. Lüderitz tengeri kikötő is vasutat kapott hátországa felé, majd megvalósult az e vonalakat észak—déli irányban a tengerparttól mintegy 300 km távolságban összekötő vonal (Windhoek Keetmanshoop). 6.30. ábra. Az első dél-afrikai vasút megnyitása Fokváros és Wellington között (Wellington állomás) 117
