Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
1746-ban, Szatmárnémeti 1721-ben utasítja ki zsidó lakosait és csak 1818-ban fogadja be ismét. A bányavárosok kezdettől fogva elzárkóznak a zsidók befogadása elől. Szegeden 1785-ben 11 család lakik 66 lélekszámmai. Debrecenben a zsidóság betelepülését 1845-ben engedi meg a városi tanács. A XVIII. század végétől kezdve a mezővárosok földesurai szívesen fogadják be a sz. kir. városokból eltávolított zsidókat és biztosítják régi városi jogállásukat. A városi zsidó kommunitások helyébe a vármegyei zsidó kommunitás lép (civitas judaica). Makón 1802-ben 100 házas és 60 ház nélküli családból álló zsidó kommunitás van. Türelmi adót fizetnek földesuruknak, a Csanádi püspöknek. A makói zsidóbíró ítéletét a budai bíróhoz lehetett fellebbezni. A XVIII. században több városban, így Sárospatakon is urasági védelem alatt álló zsidó kereskedők laknak. A zsidó polgárság a dualizmus korában fontos szerepet játszik a városok gazdasági életében, különösen a vállalkozás, pénzüzletek, ipar és kereskedelem terén. Nemcsak ritusbeli különbség (ortodoxok és neologok) van köztük, hanem korán megindult az osztálytagozódás is. így pl. a XIX. században Máramarosban parasztok is voltak köztük. Gyorsan asszimilálódnak. A felső réteg a belvárosban lakik. A céhek megszűnése elősegítette iparfejlesztő tevékenységüket. Azelőtt ugyanis a céhek tagjai nem lehettek. A zsidó értelmiség tevékeny részt vett városaink politikai, társadalmi, tudományos, művészeti és szépirodalmi életében. Nem volna teljes a magyar város népességéről és társadalmáról adott áttekintésünk a városszéli kunyhókban (putrikban) lakó cigányság említése nélkül. Ez indiai eredetű népcsoportnak hazánkba költözése a Kisázsia felől országon átnyúló népmozgalommal kap-Görög csolatos. Erdély felől érkeznek az ország belsejébe. Első említésük XIV—XV. századból való. A városokba a XVI—XVII. században költöznek be. Királyaink cigánycsaládokat, sátoraljakat adományoznak egyes városoknak a közmunkák végzésére. A városoknak adományozott vagy azokba bebocsájtott „sátoralja cigányságnak” közmunka végzése, tisztogatás, takarítás a feladata. Kassán a szepesi kamara tisztántartása volt a kötelességük. Szegeden a pestis alkalmával egészségügyi szolgálatot teljesítettek. „trógerek” voltak. De meg volt engedve nekik pl. Kolozsvárott, a varázslás és szerencsemondás is. Voltak köztük lókupecek, vándorénekesek, üstfoltozók, de főleg foglalkozásuk a kovácsmesterség és a muzsika volt. Brassóban a fegyvergyárakban a városi fegyverkovács felügyelete alatt a lándzsakészítést, golyóöntést és bombák gyártását cigánykovácsok végezték. Háborús időkben a várvédő katonaságot szórakoztatták. Thököly Imrének 27 tagú cigányzenekara volt Munkácson. A cigányság elkülönülten élt a város többi lakójától. Cigányvárosnak, Putrinak, Samariának, Párisnak, Pérónak, Cigóniának (Erdély), Cigány-utcának, Szegeden cigányosan Tankánakkésőbb Hangász utcának nevezték a város szélén levő telepeiket. Fajilag a cigányság, a városi lakosság elzárkózása miatt is, kismérvű beolvadást mutat, de vallásban és nyelvében alkalmazkodik a környezetéhez. Vannak katolikus, református, óhitű és más vallású cigányok. Mindnyájan beszélik a vidék nyelvét, de maguk közt sokan a cigány nyelvet is. Az Alföldön nagyobbmérvű volt elmagyarosodásuk. A debreceni cigányok pl. csak magyarul tudtak és tiltakoztak az „újpolgár”, „újmagyar” elnevezés ellen. Kormányzatuk a törzsszervezetre emlékeztet. Mindnyájan engedelmeskednek a cigányvajdának, illetve cigánybírónak. Kolozsvárott, mint Gyulai Pál feljegyezte, 1848-ig
