Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
31. Szamosújvári vár és a város látképe (1737) érzéke, vagyona és tanultsága révén gyorsan bejut a városok vezető rétegébe. Sokan nemességet szereznek. Sajátos nemzeti kultúrát alakítanak. Bár egy ideig beszélik az örmény nyelvet, később teljesen beolvadnak a magyarságba. Az erdélyi városokon kívül a Délvidéken, a Bácskában, Bánságban, Arad, Csanád megyében és az ország belsejében is találunk örmény lakosságot. A magyar város fejlődésében mind gazdaságilag, mind kulturális vonatkozásban jelentékeny szerepe volt a zsidó polgárságnak. A városi életre különösen alkalmasak voltak iparos és kereskedő foglalkozásuk miatt. Helyzetük a politikai áramlatokhoz képest változó volt. A városban való tartózkodást türelmi adóval váltották meg. A középkorban királyi jog volt az országba való befogadásuk. Árpád-házi királyaink csak püspöki székhelyen engedik meg a letelepedésüket. Elkülönített helyen, gettó- 92 ban (zsidó városrészben, zsidó utcában) laktak, hogy számontarthatók legyenek. Ilyenről tudunk Esztergomban (1294), Sopronban (1379), Pozsonyban, Budán (1481) stb. Foglalkozásuknál fogva túlnyomó részben városlakók voltak, főleg színmagyar és vegyesnyelvű helyeken. A szepesi és erdélyi szász városokban alig találhatók. A török hódoltság alatt megritkulnak soraik a városokban. A török kiűzése után újból megindul betelepülésük. Az 1735—1738-i összeírás 11 622 zsidót tüntet fel 30 vármegyében és 9 szabad királyi városban. Ez a lélekszám az 1787-i összeírás idejére mintegy 70 ezerre emelkedik. Az 1840. évi XL. te. és az 1867. évi XVIII. te. nem tartalmaz tiltó rendelkezéseket a zsidók beköltözésére. Lélekszámúk emelkedése, mint túlnyomóan városlakó népé, elsősorban a városokban észlelhető. A kormányhatóságok csak megnehezítették, de nem akadályozták meg beköltözésüket. A szabad királyi városok Mária Terézia hozzájárulásával kizárták a zsidókat falaik közül. így pl. Buda 4 I i
