Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

családnév nem mindig jelenti a török származást. A magyarság tömegéhez képest jelentéktelen volt azoknak a törököknek, főként mesterembereknek és kereskedőknek száma is, akik némely helyen, mint Budán, Egerben, Temesváron visszamaradva, utóbb teljesen felszívódtak a magyarságba. Egerben maradt viszsza mintegy 100 török család, amely 3...400 lélekszámnak felel meg. Ezekről tudjuk, hogy legtöbbje mindjárt az első években elhagyta a muzulmán vallását és magyar nevet vett fel.

Napjainkig kiható nyoma van városainkban a görög kereskedők szerepének. Ez a rác, görög, makedón kereskedőelem folytatója lesz a hódoltságkori rác kereskedelemnek. A török kereskedelem áruit közvetítve járta be Magyarország és Erdély vásárait. Borral, marhával, gabonával kereskednek és irányítói a bőrkereskedésnek. Miskolcon a XVII. században kezdenek feltűnni, mint a Lengyel- és Oroszország felé irányuló kereskedelem közvetítői. Különösen bőrt exportálnak. A bőrkereskedést illusztráló pecsétjük van.

Hazánkban a görög elnevezés a kereskedő foglalkozással azonosult. Már a hódoltság alatt megvan a görögje Debrecennek, Tokajnak Kassának és mondhatni minden török megszállás alatti városnak. Egyesek közülük katolikus hitre térnek és armális nemességet szereznek, hogy a városban letelepedhessenek. A makedónnak is nevezett görög kereskedő erős versenytársa lesz a rác kereskedőnek. A görög kereskedők nagy tőkével dolgoztak. Nem voltak a szolid kereskedő mintaképei. Családjukat többnyire otthonhagyták és mihelyt megszedték magukat, hazamentek. Tőkéjük segítségével kisiparosokkal is dolgoztattak. Szervezeteket is alkottak. 50...60 tagú kereskedőtársulatokba, ún. kompániákba tömörültek. A XVIII. század végén már harmincnál több városban volt templomuk és akörül helyezkedett

el az orthodox görög sziget. Alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz. Nagyszebeni kompániájuk a Hármaskönyvet és a Szász jogot 1760-ban görög nyelvre fordította, hogy tagjai az ország jogviszonyait megismerve, kevesebb kockázattal kereskedjenek. Rácokkal és örményekkel közösen bérlik, később pedig megszerzik a bánsági bérleteket. A XVIII. század vége felé (1772 után) kezdik elhozni családjaikat is, mert a helytartótanács kereskedelmi szabadságot csak honosított görögöknek engedélyezett. Vagyonosodásukra jellemző a gazdag építkezésű barokk templom, jómódú plébánia és masszív családi házak. Egyesek közülük házasság folytán beolvadnak a magyar nemesi vagy polgári rendbe. Számos közéletben szereplő család, mint pl. Sina, Szacelláry, Monaszterly, Nákó stb. görög eredetű. Ilyen származásra vallanak a Görög családnevek is. Egyrészük a XIX. század harmincas éveiben, Görögország felszabadulása után, visszavándorol hazájába.

Örmény népelemek már a középkorban is élnek egyes városokban, így pl. Esztergomban. Nagyobb számban a török hódoltság okozta népmozgalmak során érkeznek Erdélybe Moldván keresztül. Román vajdaságbeli tartózkodásuk emlékeiként hozzák magukkal román hangzású családneveiket, mint pl.: Kabdebo, Dsokebin, Gajzágó stb. Apafi Mihály erdélyi fejedelem alatt egyszerre többezren lépik át Erdély határát és Ebesfalván, a későbbi Erzsébetvároson és Szamosújvárott telepedtek meg, amelyek örmény jellegű városok lesznek. 1696-ban I. Lipót alatt privilégiumot kapnak. Mária Terézia idejében 1768-ban néhány újabb örmény iparos- és kereskedőcsalád érkezik a máramarosi kamarai birtokokra. Települési helyeiken örmény-katolikus egyházat szerveznek és gazdagságra valló egy- és kéttornyú barokk templomokat építenek. Kereskedelmi