Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
városoknak román nemzetiségű lakossága elenyészően csekély volt. Városaink középkori lakosságának fontos elemét alkották az olaszok (latinusok) is. Mint a hazai kereskedelem egyik irányítói jutnak el a főútvonalak mentén fekvő városokba. Telepítésük a XII. század közepén indult meg vallonolasz (latin) papok és hospesek behívásával. Tekintélyes számú olasz lakosság volt az ország fő városaiban, Esztergomban és Székesfehérváron, továbbá a püspöki székhelyeken és egyházi központokban, különösen Pécsett és Nagyváradon. Kisebb számban eljutnak az ország más városaiba is. Már I. László I. törvénykönyvének 31. §-a utal rá a húshagyattal kapcsolatban, hogy hazánkban nagyszámú olasz lakik, akik kereskedelemmel foglalkoznak. Pesten 1259-ben templomuk van. Esztergomban vezető szerepet vitt az olasz polgárság. Külön városrészük és utcájuk volt: vicus Latinorum. Székesfehérvárra II. István telepített olasz kereskedőket, akiknek leszármazottjai a város legtekintélyesebb polgárai voltak. Olasz lakossága van Zágrábnak, Pécsnek. Olasz lakosságra mutat a Szepesolaszi, Váradolaszi, Villa-Latinorum, Wallendorf stb. helynév. Megjegyzendő, hogy az esztergomi és fehérvári „olaszok” és más olaszok is, amint nevük mutatja, gyakran franciák voltak. Egyes városokban, főleg a Szepességben, a latinusok alatt franciák (gallicusok) és flandriaiak vagy vallonok értendők. Szórványos beköltözés a későbbi századokban is volt. A kezdeti elzárkózást szorosabb családi kapcsolatok létesítése, majd a teljes beolvadás követte. A magyarságba beolvadt kunok, besenyők és izmaelitáknak nevezett különböző eredetű szaracének, böszörmények is részben városlakók voltak. 1220 táján Magyarország déli részén mintegy 30, kisebb várossal is felérő 90 helységet e népiséghez tartozó baskírok, valószínűleg bolgár-mohamedánok lakták. I. László és Kálmán törvényei szintén tudtak e városlakó népelemről és radikális intézkedéseket hoznak a magyaroktól elütő életmódjuk megszüntetésére. E népelemek már a középkor folyamán eltűntek. Létezésükről csak helynevek és családnevek tudósítanak. A kun kapitányságok területén lakó csoportok beszivárognak a városokba és egyes kun puszták részeivé válnak a város külterületének. A kunoknak nemcsak a Kis- és Nagykunság, hanem más városok lakosságának kialakításában is szerepük van. Szegeden az 1552-i tizedlajstromban 31 házból álló Kun-utcáról van említés és huszonhatszor fordul elő a Kun családnév. Jászok és kunok vetik meg az alapját a tatárjárás után a Berényszékből, illetve Berényszállásból alakult Jászberénynek. Kun népelemei vannak Halasnak, Kecskemétnek, Majsának, Dorozsmának is, stb. A kun népcsoportok külön népiségüket a XVI—XVII. század folyamán elvesztették, de hagyományaik, építkezésmódjuk és népi külső ismertetőjegyeik továbbra is fennmaradtak. Számos kun település ősi lakossága a török hódoltság korában kicserélődött, mégis az újonnan érkezettek beilleszkedtek a kun környezetbe' és kun népiségűnek vallják magukat. Valószínű, hogy a kunság fogalma akkor már a kun szabadalmakban részesülő lakosságot jelentette és nem meghatározott „népiséget”. A török nem keveredett a magyar lakossággal. A palánkvárosokban élesen elkülönült a magyarságtól. A belső városban lakott, a magyarság és más népiségek pedig különálló városrészekben. A magyarság török vért számottevő mértékben nem vett magába fel. A hódoltság megszűnése után alig maradtak vissza törökök az országban. A helynevek mellett mindössze néhány családnév, mint pl. Nacsa, Kada, Hamza, Topcsi stb. utal az ilyen kapcsolatokra. A török
