Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

kitevő értelmiségiek száma. A rétegződés foglalkozási ágak szerinti volt. A kimondottan nemesi és polgári foglalkozásúak mellett az orvosi, mérnöki és tanügyi pálya nemes, polgár és jobbágy előtt egyaránt nyitva volt. Az értelmiségi foglalkozás jövedelemmel és társadalmi megbecsüléssel járt. Mégis sokan folyamodtak nemességért. A későbbi idők folyamán a rendhez való tartozás elhalványul a szakszerűség és a hivatal betöltéséből származó hagyományok mellett. Ilyen értelemben a városok értelmiségi lakosságát mintegy hivatali nemességnek tekinthetjük. A város értelmiségi lakosságában helybeliek és idegenek egyaránt voltak. Bizonyos hivatások (pl. lelkészi) betöltésével együtt járt a gyakori helyváltoztatás. Az is természetes, hogy szakképesítéssel bíró értelmiségiek (orvosok, mérnökök) nem mindig kerültek ki a város lakosságából. Éppen ezért városaink értelmiségi rétege származását és nemzetiségét tekintve a rendi korszakban elég heterogén volt. A hivatalviselésben mindinkább érvényesül a szakszerűség. Az alsóbb tisztségek viselői, akár nemes, akár polgári eredetűek, már teljesen hivatásuknak szentelhetik magukat. A hivatalviselés különleges ismereteket kíván. A jobbágyság és polgárság tanult fiai számára az értelmiségben való elhelyezkedés rendi felemelkedést jelentett. így tehát az értelmiség alsó rétegének tagjai saját osztályuk számára elvesztek. Az értelmiségben való elhelyezkedés állandó, lassú beszivárgást jelentett a vidékről a város felé. Politikai változások is meghatározták az értelmiség rendi és nemzetiségi összetételét. Habsburg királyaink németesítő törekvései folytán sok idegen származású került be városaink értelmiségébe, Bach beamterei pedig elárasztották az országot.

A kiváltságos városi nemes, kereskedő, iparos-polgár és értelmiségi (honoratior) rétegén kívül számottevő részét alkották a város társadalmának a polgárságon kívülálló elemek: a jobbágy, zsellér, mezei munkás, pásztor és napszámos lakosság. Nemcsak a vidéki nemességgel, hanem a falu beszivárgó népével is állandóan szaporodott a város lakossága. A város felé veszik útjukat a falu nincstelenjei. Jobb elhelyezkedést, munkaalkalmat keresnek. Városaink nem is zárkóznak el a jobbágylakosság befogadása elől, mert szükségük van rá. Hiszen számos olyan munkakör adódik, amit az iparos- és kereskedőlakosság nem láthat el. Különösen a jobbágyközségekkel bíró városokban nagyszámú az ilyen lakosság. Egész külön városrészeket, utcákat népesítenek be a falakon kívül fekvő külvárosokban, telepeken és hostatokban, ahonnan az idők folyamán a falakon belül is kerülnek. E népesség egy része tovább űzi mezőgazdasági foglalkozását a városi birtokokon, a nemesség és polgárság kertjeiben, szőlőiben, és erdőiben. Belőlük kerülnek ki a város fizikai munkásai, hajdúk, kocsisok, mező- és éjjeliőrök.

Ok látják el az üzemekben és magánháztartásokban adódó alkalmi munkákat és fuvarozást. Életformájuk az első nemzedékben még egészen falusias, de a második és harmadikban már élesen elkülönül a faluétól. Megtalálják az utat a város polgári társadalmához. Ilyen lehetőség, hogy fiait iparos pályákra adhatja. Ily módon a város kispolgári társadalma a falu népéből állandóan feltöltődik. A beköltöző falusi népség gyermekei a város-adta iskolázási lehetőségek folytán, különösen a papi és tanítói pályán, az értelmiségi osztályba is bejuthatnak. A falu népe a városba költöző jobbágyság útján állandóan erősíti a város lakosságát. A rendi korszakban mai értelemben vett ipari munkásosztályról nem beszélhetünk. Az ún. iparoslegények, segédek a céh körében és felügyelete alatt éltek. Ekkor még ipari munkás és bérmunkás inkább csak a bányavárosokban volt. Még 1848-ban is