Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
II. Gazdasági élet
II. GAZDASÁGI ELET 1. MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A falu külterjes, földesúri robottal terhelt gazdálkodásával szemben a város önálló gazdálkodást folytatott. Szükségessé tette ezt lakosságának élelmiszerrel való ellátása és az iparűzők számára a szükséges nyersanyag előteremtése. Városaink gazdaságpolitikája elsősorban a mezőgazdasági termelést, az ipart és kereskedelmet ölelte fel. Az önálló gazdálkodás megkívánta, hogy a város saját birtoktulajdonnal rendelkezzen. így alakult ki tájegységenként a városok sajátos gazdálkodási jellege: szőlőművelés, marhatartás, juhtenyésztés, gyümölcszöldségtermelés stb. Egy-egy virágzó város, pl. Kassa, valóságos gazdasági üzem volt. Szőlőt, búzát termelt, bort mért, téglát égetett, sört főzött, puskaport készített, építőfát fűrészelt. Más városok gulyát, méneseket tartottak és vendégeiket saját asztaluknál fogadták. A XVI—XVII. században Debrecen 54 ezer, Nagykőrös 100 ezer, Makó 59 ezer holdnyi területen gazdálkodott. Kecskemét határa a Duna-Tisza közén Szegedtől Várospusztáig mintegy 14 ezer mérföld hosszúságban, és 10 mérföld szélességben húzódott. A városok egy része valóságos gazdasági önkormányzatra tett szert. Ipari városaink, a jobbágyfalvakkal bírók kivételével, alig rendelkeztek gabona-termény- 42 felesleggel. Szükségleteiket a mezővárosok piacain a parasztoktól szerezték be. Kenyérmagnak a búza és a rozs számított. Városaink határában az intenzívebb földművelés (gabonatermelés) a XII—XIII. században kezdődött. A mezővárosok nagy része nemcsak saját szükségletére, hanem piacra is termelt. Hegyvidéki városaink fáradságos munkával, erdőirtással alakítják át a határ egy részét termőterületté. Hogy a földet megvédjék a kimerüléstől, eleinte két-, majd háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A művelés alá fogott területen gabonaféléket, búzát, árpát, rozsot, zabot, kölest, hüvelyeseket, borsót, lencsét, továbbá káposztát, lent, kendert, tököt és dinynyét termesztettek. Mohács előtt egyes mezővárosok, pl. Pest-Buda határának szűkebb környéke önálló gazdasági egység volt. Félszilaj állattartást űztek rajta, a Duna balpartján fekvő szerves trágyával kövérített „telkein” pedig gabonatermelés folyt. A budai hegylejtőket szőlőföldek foglalták el. A kertekben dió, őszibarack, sárgadinnye termett, és a zöldségféléknek (káposzta) is volt helye. A XVI. és XVII. században a virágzást a hódoltsági területen a földművelés nagyarányú visszaesése követte. A lélekszám csökkenése a mezőgazdaságban is kifejezésre jutott. Többnyire külterjes gabonatermelés, az erdélyi medencében és a Kisalföld egy részén kétnyomásos-, Nyugat-Dunántúlon és a Felvidéken háromnyomásos gazdálkodás folyik. Ez utóbbi dívik a Szepességben és Erdély szász területein is.
