Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
I. Városaink kialakulása és fejlődése
ladta az alföldi városokét. Az egyensúlyi helyzet az alföldi városok kárára felborult, és a ma is fennálló aránytalanságok korszaka kezdődött. 1920—1930 között az alföldi városfejlődés meszsze alatta maradt a hegyvidékinek. A felszabadulás előtti lassú városiasodás fő oka az volt, hogy a feudális korszakot későn váltotta fel a kapitalizmus, és az ország nagyon gyengén iparosodott. Az egységes nemzeti piac, a vasúthálózat kialakulása révén fokozódott a területi munkamegosztás, és növekedett az árutermelés. A kapitalizmus azonban nem formálta át gyökeresen a magyar társadalmat. Bár növekedett a városok száma, a városiasodás mégis megrekedt a kis- és középvárosi színvonalon. A felszabadulást követő szakaszt, főleg 1948- tól kezdve élénk ipari fejlődés jellemzi. Ennek következtében fektettek súlyt az iparilag már eddig is fejlett városok még fokozottabb fejlesztésére. Budapest fejlődése még az eddiginél is nagyobb mértékben emelkedett. Hozzá hasonló volt Miskolc és Pécs fejlődése. Ezekkel szemben a többi régi városban stagnálás vagy lélekszámcsökkenés következett be. A felszabadulás utáni városhálózat-fejlesztés másik jellegzetessége: új városok építése. Ka-18. Kazincbarcika zincbarcika, Ajka, Komló és a részben új városnak számító Várpalota az ásványi nyersanyagtermő vidékeken, máris erősebben iparosított területen épültek fel. A lakosságszaporulat jelentékeny része, 73 000 lakos ezekre a városokra esik. Az egyetlen még nem iparosított vidéken telepített város Dunaújváros. Helyének kiválasztása a városhálózat szempontjából indokolt és hasznos. Ugyanis a tömegszállításra alkalmas Duna mellett nagyipari üzem alapítása és mellé város építése olyan helyen fejleszti városépítésünk rendszerét, amely addig elmaradt mezőgazdasági vidék volt, és nagy körzetben hiányzott a város. A városhálózati fejlesztés fentemlített irányaival szemben a még nem iparosított mező-19. Dombóvár 39
