Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

Makkai László (i. m. 124. o.) történeti statisztikai alapon mutatja ki, hogy városaink nagyságrendje és városhálózata kialakulásában a szabadversenyes kapitalizmus korának 1869—1890 közti szakaszában a mezőgazdasági árutermelés és áruforgalom vitte a fő szerepet.

Az utolsó évszázad, de különösen a felszabadulás utáni korszak városfejlődésének megismeréséhez sok támpontot nyújtanak Major Jenő és Perczel Károly városhálózati kutatásai.

Major Jenő A magyar városhálózatról című tanulmányában (Településtudomány Közlemények, 16.) a történeti fejlődés, a földrajzi helyzet, a városkarakter és funkcionális tevékenység alapján vázolja városhálózatunk kialakulását. Áttekintéséhez a városoknak népességük foglalkozás szerinti megoszlása ad alapot. Eszerint különböztet meg központi funkciójú városokat, agrárvárosokat és ipari jellegű városokat, mint a különböző korszakok és társadalmi formációk: a feudalizmus, kapitalizmus, szocializmus, a polgárság, parasztság és ipari munkásság várostípusait.

Perczel Károly A mai magyar városhálózat kialakulása című (Vidéki városaink, Bp. 1961. 77...90.) tanulságos fejtegetése a városfejlődést a hatókörzetével való összefüggéseiben vizsgálja a lélekszám emelkedésének és csökkenésének összehasonlító elemzése alapján. A kiegyezés utáni évszázad városhálózati fejlődésében négy korszakot különböztet meg. Ezek: 1. A mezőgazdasági centrumok korszaka (1867— 1890). 2. A tőkés iparosodás kezdő korszaka (1890—1914). 3. Az ipari centrumok korszaka (1914—1945). 4. Városhálózatunk a felszabadulás után.

Az első korszakban, az ipari fejlődés megindulása előtt, elsősorban a mezőgazdasági centrumok fejlődtek városokká. E centrumok elsősorban a Nagyalföld megyényi határú civisváro- 3 8 saiból alakultak ki, amelyeknek az elpusztult

falvak helyén kibontakozó tanyavilága kiválóan alkalmas volt a belterjes mezőgazdasági termelésre. Ez az oka, hogy az 1867—1890-es években 30 ezren felüli lakosságú városok Budapesten kívül csak a Nagyalföldön találhatók: Kecskemét, Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Békéscsaba, Debrecen. Ezek közül is a vasútvonalak mentén fekvő városok fejlődtek leginkább. Az első vasútvonalak az Alföld felé Ceglédről ágaztak ki Szeged, Békéscsaba és Debrecen felé.

A következő korszakban (a tőkés iparosodás kezdő szakasza, 1890—1914) a nyersanyaggazdag Középhegység vonulata mentén és a Mecsek-hegység vidékén megindul az iparosodás, és ezzel együtt a városok második fejlődési korszaka. Ekkor már a vasúthálózat kiépült, és a dunai hajózás is jelentékenyen emelkedett. A közlekedési csomópontoknál és az ásványi nyersanyagok közelében fekvő városok: Miskolc, Győr, Pécs, Sopron, Tatabánya, Salgótarján iparosodásnak indulnak. Az iparosodás következtében a dunántúli és északkeleti felvidéki városok utolérték az alföldi városokat. Az első világháború előtti évtizedekben úgy látszott, hogy egyensúlyi helyzet állott be a vidéki városok között az egész ország területén.

A harmadik korszakban (az ipari centrumok korszaka, 1914—1945) közvetlenül az első világháború előtt, de főleg utána mindinkább érezhetővé vált a városhálózat fejlődésének újabb aránytalansága: a hegységek vonulata mentén fekvő ipari városok nagyarányú fejlődése, és a mezőgazdasági városok hátramaradása. Vonatkozik ez különösen a Nagyalföld és a Dunántúl középső és délnyugati részére.

Az ipari városok az Ausztriától való elszakadás után az osztrák ipar konkurrenciájától megszabadulva jelentékenyen fejlődtek. Sok munkaerőt vontak el a mezőgazdasági városokból és falvakból. 1914—1945-ig a dunántúli és északkeleti felvidéki ipari városok fejlődése túlha-