Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

A bányavárosok érintetlen alaprajzú, maszszív épületekből álló, rendezett piacú, nem nagy kiterjedésű települések. Nem forgatták fel a háború viharai Bártfa, Kassa és Eperjes alaprajzát sem. Munkácson a vár és a palánk jó állapotban van. Középületei és polgárházai is masszív épületek. Ungvár fallal és sánccal övezett erődítménye olyan állapotban van, hogy az Ung völgyét Galícia felől elzárhatja.

A dunai víziút fő helyei: Pozsony, Komárom, Győr, Esztergom, továbbá Észak-Dunántúlnak a töröktől viszonylag megkímélt városai és a síkvidéki mezővárosok; Szentgotthárd, Nagyszombat, Szerdahely, Moson, Magyaróvár, Kismarton kezdenek friss levegőhöz jutni. Nagyszombatot kapukkal elzárható magas kőfal veszi körül. Sok masszív épülete van, köztük az egyetem, iskolák, templomok, egészségház, városháza és polgárházak.

Sűrűn jelennek meg a XVIII. században átalakuló városképeken a fejlődő igényeket szolgáló új épületek, mint: a serház, sóház, egészségház, postaépület, üzemházak, iskolák. Kezdik lebontani a városfalakat, a kőkerítést, bástyákat, tornyokat. A külső városrészeket, a palánkot, a tabánt a belvárossal összekapcsolják. Nem egyszerre és nem szervezetten folyik ez a tevékenység.

Észak- és Dél-Dunántúl szerény külsejű kisvárosaiban jóval kevesebb a feljegyezni való. A Balaton mellett Keszthely az egyetlen városszerű hely. Tapolca, Pápa, Nagykanizsa egy-két

32 16. Körmöcbánya (Porgine—Mikovinyi)