Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

A török hódoltság másfél évszázada hanyatló kora a magyar várostörténetnek. A török a települési rendet gyökerestől felforgatta, a lakosságot szétszórta és más-más életformára kényszerítette a három részre szakadt ország: a királyi terület, a török hódoltság és Kelet-Magyarország népét. A török veszedelem torkában fekvő délvidéki települések csaknem nyomtalanul eltűntek, de a távolabb fekvők is a gyakori törökjárás miatt érzékeny károkat szenvedtek. A háború gyakran átnyúlt a királyi részre. Az erdélyi föld is szenvedett a betörésektől. A változó végvári zóna pedig állandó csatatér volt. A tatárjárást követő évtizedekben kiépült várrendszer késleltette ugyan a városok pusztulását, de a végvárak egymásután kerültek

török kézre. És egy-egy vár elestével a környező vidék sorsa is beteljesedett.

Buda, Pest, Szeged 1541-ben, Székesfehérvár, Esztergom, Pécs 1543-ban, Visegrád 1544- ben került török kézre. Hasonló sorsra jutott sok virágzó mezőváros is. Mai városaink közül csak 19 nem volt török uralom alatt. Ezek közül is Tata, Komárom, Pápa, Veszprém, Keszthely, Zalaegerszeg katonai kormányzat alatt álló végvárak lettek. Veszprém 1552-től 1566-ig és 1593-tól 1598-ig török megszállás alá került.

A XVI. század végén Pécs, Szeged, Lugos, Pozsega jelölik a magyar települések vonalát. Zenta, Baja, Szabadka még megvannak, de környékük üresen áll. A Tiszántúl és Dunántúl, a Tisza, Kőrösök, Berettyó és a Maros völgyé-10. Nagykőrös II. József-kori térképe (Bécsi Hadilevéltár)

25