Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

32. Kisújszállás

Nagykunsági kun település, Karcag és Törökszentmiklós között a főforgalmi út és vasútvonal mentén. A török korszakban osztozott a pusztuló települések sorsában. A XVIII. században kezd újjáéledni. A század végén már négyezret meghaladó lakossága van.

Ma járási jogú város, nem járásszékhely. Területe 35 628 kát. hold. Lakosainak száma 1967- ben 1 3 000 fő, ennek közel egyötöde él külterületen.

Ipara jelentéktelen. Jobbára csak könnyűipari üzemei vannak. A népesség felét a mezőgazdaság tartja el. A termelés jellege egyoldalú gabonatermelés: búza, kukorica, rizs. Az ipari növények közül a cukorrépa, napraforgó és len

számottevő. A nagykunsági városokra jellemző erős juhtartás itt is megtalálható. Gimnáziuma már a múlt században működött. A gimnázium keretében növényvédő- gépész- és közgazdasági szakközépiskolai tagozat is van. A lakosság a karcagi kórház és rendelőintézet vonzáskörzetébe tartozik.

Városképére a kevésbé közművesített, sajátos falusias beépítési mód jellemző. Központjában néhány emeletes épület váltakozik a földszintes házakkal. Átlagos vonzási körzete 33 000 fő.

Irodalom: Kiss Géza: Kisújszállás története a 18.

század végéig. (Szolnok, 1959.)

235