Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai
27. Kazincbarcika A szénbányászat és vegyipar központja a Sajó völgyében. Régi falu, de alig másfél évtizedes múltra visszatekintő ipari település. A szemünk előtt alakuló, új, szocialista város típusa. 1954-ben alakult járási jogú várossá. Nem járásszékhely. Három község: Sajókazinc, Barcika és Berente egyesítésével alakult várossá. Területi kiterjedése 6371 kát. hold, amelynek kétharmad része erdő- és földadó alá nem eső terület. Lakosainak száma 1967-ben 24 000 volt. Közlekedési viszonyai elég kedvezőek Budapest felé is. Miskolccal kettős vágányú vasútvonalon és korszerűsített műúton közvetlen kapcsolata van. A lakosság kétharmad része a bányászatból, iparból és építőiparból él. Az ipari dolgozók közel fele nem kazincbarcikai lakos. Túlnyomó részük a nehéziparban (Hőerőmű, Borsodi Vegyikombinát) dolgozik. A dolgozók mintegy fele bányász. Kialakulóban van könnyű és élelmiszeripara is. Az 1400 kát. holdnyi szántóterület csekély mezőgazdasági termelésre ad lehetőséget. Jelentősebb a kertek gyümölcstermelése és a szőlőké. Felső- és középfokú oktatási intézményei: a Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum, és a Vegyipari Technikum. A 150 ágyas Városi Kórház és a rendelőintézet két járásra kiható ellátókörzetébe mintegy 37 000 főnyi népesség tartozik. Városképében sajátosan tükröződik a jelen és a múlt. Egyrészt a 3...4szintes tömbépületekkel épülő utcasorok, távolabb pedig az ősi települések (falvak) földszintes házai. Az emeletes házak aránya (18%) csak egy-két városban nagyobb, mint itt. A közművesítés továbbfejlesztését a városépítési tervek biztosítják. A belterületnek több mint 1%-a gondozott zöldterület. Az épülettömbök között jólápolt kisebb parkok vannak. Kazincbarcika városkép és közművesítés szempontjából (a régi falusias rész kivételével) a fejlettebb városaink közé tartozik. Átlagos ellátókörzetének népessége 32 000 fő. Irodalom: Weiner—Valentiny—Visontai: Sztál inváros, Miskolc, Tatabánya. Városépítésünk fejlődése c. kötetben. (Bp., 1959.) 229
