Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai
10. Dunaújváros Épülőben levő új szocialista város a Duna jobb partján, az egykori Dunapentele község és a Duna között. Fontos nehézipari bázis. 1951- ben kapott város-rangot, 1957 óta járási jogú város és járási székhely. Területe 9063 kát. hold. amelynek egyharmada nem esik földadó alá. Lakosainak száma 1967 elején 45 000 volt. A lakosságnak csak 2%-a él külterületen. Városképe kialakulóban van. A munkahely (üzemek) a település déli részén korábban létrejött. A lakótelepülés ma is épül. Iparvárossá való fejlődése során a mezőgazdaság háttérbe szorult. A termelés a lakosság igényeit nem elégíti ki. A városnak mezőgazdasági funkciói és intézményei nincsenek. A kulturális élet most van kialakulóban. A városban gimnázium és Felsőfokú Kohászati Technikum működik. Az építkezés során feltárt római kori leleteket a Dunaújvárosi Múzeumban helyezték el. A kórház és rendelőintézet ellátókörzeti népessége 85 000 fő. A városkép a szocialista város jellegét tükrözi: 4...6 szintes tömbházak, 3 szintes és kisebb méretű kertes lakóházak váltakoznak egymással. A lakások túlnyomó része komfortos. A város közművesítése a városépítési tervek alapján megy végbe. A városépítési tervek megfelelően biztosítják a zöldterületet. Dunaújváros másfél évtized alatt egyik legfontosabb ipari központja lett az országnak. Nehéziparával emelkedik ki iparosodott városaink sorából. A lakosság kétharmad része él az iparból és építőiparból. Irodalom: Szombathy Viktor: Budapest—Dunaújváros. Mohács, Panoráma. 15 k. 211 14*
