Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

8. Debrecen

Az ország harmadik legnagyobb városa. Eredeti alaprajzát megőrizte. A település folytonossága megvolt benne. Funkcionális értelemben a XIV. században városnak tekinthető. A XIV. század elején szabadalmas mezőváros, 1696 óta szabad királyi város.

Már a XIV. században virágzó céhélete van. Az Alföld legrégibb ipari városa és az állatkereskedelem főhelye. 1777-ig földközösség volt. A lakosság városi beltelke arányában használta a földet.

Kedvező fekvése folytán a török alatt is fejlődött. Mintegy 45 falu határát és népét szívta magába. Iparos és kereskedő jellege a török hódoltság után is megmaradt. Az országos történelemben többször játszott fontos szerepet: 1849-ben a Kossuth-kormány székhelye, 1944. december 21-én pedig az Ideiglenes Magyar Nemzeti Kormányé.

Hajdú-Bihar megye és a debreceni járás székhelye, megyei jogú város. Eredetileg 166 284 kát. hold területe az átcsatolások következté- 208 ben 77 564 kát holdra csökkent. A lakosság száma 1967-ben 150 000 fő volt. Ennek 12%-a él külterületen. Az ellátókörzetű népesség száma 332 000 fő.

Közlekedése kedvező. Az ország keleti részénak közlekedési csomópontja. A Budapest— Debrecen vasúti fővonal kettős vágányú. Légiközlekedés is van. Úthálózata sugaras rendszerű.

A XIX. század végén a nagyipar fejlődésével elsősorban a mezőgazdasági ipar ágai bontakoztak ki; a malomipar, húsipar. Az első világháborúig üzemei inkább könnyűipari jellegűek voltak. A felszabadulás után orvosi műszergyára, ruhagyára, mezőgazdasági gépgyára, gördülőcsapágy-gyára, penicillingyára jelentős.

A város a Felső-Tiszavidéki táj és a Tiszántúl mezőgazdasági központja. Több erdészeti intézménynek, talajjavító vállalatnak, állami gazdaságnak stb. székhelye. A szántón kívül jelentős területet foglal el határában az erdő.

Református kollégiuma révén ősi iskolaváros. Felsőfokú oktatási intézményei: a Kossuth Lajos Tudományegyetem, Orvosi Egyetem,